Bagolykő Mágustanodához tananyagok

Megkönnyítik a vizsgázást a Bagolykő varázslatos világában

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

*Pontosan, csengőszóra érkezik. Van benne némi izgalom, hogy a diákok hogyan fogadják, de felesleges aggódnia, annyi tapasztalata már van tanítás terén, hogy kezelje a helyzetet.*

Szép jó napot kívánok! Markovits István vagyok. Önöknek csak Tanár úr. A Repüléstant fogom tanítani maguknak, Önök pedig megtanulják mindazt, amit elmondok. Ha így tesznek, biztosan jóban leszünk. *Szól barátságos hangon, miután odasétált a tanári asztalhoz és lepakolta jegyzeteit.*

Először is lenne egy kérésem. Ha felállok a katedrára, az azt jelenti, hogy szeretném kezdeni az órát. *Így is tesz.* Önök pedig felállással jelzik, hogy tudomásul vették szándékomat és ettől kezdve csak rám figyelnek. *Megvárja, hogy a diákok felálljanak.*

Köszönöm, foglaljanak helyet. Az óráimon a jegyzetelést ajánlom, de nem kötelező. A mai alkalomra nem terveztem semmi komolyat. Röviden fel kívánom vázolni, mire számíthatnak az elkövetkezendő három évben, milyen követelményeknek kell megfelelniük. Kezdetnek ejtsük szót az óra alatti fegyelemről! *Felemeli hangját, az eddigi morajlás megszűnik.* Ha én beszélek, Önök hallgatnak. Csak akkor szólhatnak, ha engedélyt kaptak rá. Nem szokásom óra közben felszólítani a diákokat, csak akkor, ha erre okot adnak. Például hangoskodással. *Néma csend a teremben.* Nem nyaggatom Önöket óra közben, cserébe befogják a lepénylesőjüket és figyelmesen hallgatnak. No de az illemóra után térjünk is rá, mire is kell tulajdonképpen majd odafigyelniük. *Járkálni kezd a padok között, hogy a hátsó sorban ülők se merjenek zajongani.*

Első évfolyamon magáról a repülésről ejtek néhány szót, illetve megismerkedünk a legnépszerűbb mágikus sporttal, a kviddiccsel. Feltételezem, hogy vannak Önök között olyanok, akik jártasnak vélik magukat a témában. Ennek ellenére természetesen mindent részletesen fogunk tárgyalni, gondolva azokra, akiknek eddig nem volt lehetőségük ismerteket szereznie Repüléstanból. Különben is, akik annyira okosnak képzelik magukat, azok számára is be tudnám bizonyítani, hogy valójában semmit se tudnak. *Szigorú tekintettel néz végig a diákokon.*

Idén gyakorlati oktatáson is részt vehetnek, de ez csak azok számára lesz kötelező, akik még egyáltalán nem repültek. Ha valaki bebizonyítja nekem, hogy ügyesen bánik a seprűvel, felmentést kaphat. *Tudja, hogy a varázsló családok sarjai ennyi idősen már nagy valószínűséggel megtanulták meglovagolni a seprűt, a nagyképű erőfitogtatók pedig csak elbizonytalaníthatják a kezdőket.*

Második évfolyamon a kviddics csapatok háza táján nézünk szét, klub és válogatott szinten egyaránt. Végül harmadikban belemélyedünk egy kicsit a kviddics elméleti hátterébe, és megismerkedünk a leghíresebb játékosokkal. *Megpörgeti egy picit a mondandóját, nem akar rögtön első órán kicsúszni a hivatalos időkeretből.*

Szorgalmi feladatokat is készíthetnek, a feladatokról hagyok egy listát az asztalon, óra után átböngészhetik. Az ajánlott irodalmat szintén megtalálhatják a listán. *Megszólal a csengő, a diákoknak már nagyon mehetnéke van.*

Két mondatot még hadd mondjak. Ha bármi kérdésük lesz a jövőben a repüléstannal kapcsolatban, nyugodtan keressenek meg. A kastély északi tornyában lakok, a szobámban általában megtalálnak. Most mehetnek, további szép napot! *Köszön el az egyre türelmetlenebb diákseregtől.*

*Lelkesen fogadja az érkező diákokat, már régóta várakozik a teremben. Pontosan akarja kezdeni az órát, hiszen rendkívül fontos témáról lesz szó. Feláll a székéből. Megvárja, amíg a diákoknak is leesik, hogy részükről is felállással kell jelezni a tanár iránti tiszteletet.*
Remek. Az első, laza óra után, amin tulajdonképpen nem tanultak semmi újat, ma komoly témáról fogok mesélni. Vágjunk is bele! *Szól vidám arccal, hiszen véleménye szerint, ha a tanár jókedvű, a diákok is szívesebben odafigyelnek rá. Közben lelép a katedráról és a padok között kezd sétálgatni.*

Könnyen kitalálhatják, miről lesz szó, végtére is repüléstanon vagyunk. Nem, sajnos nem a legfrissebb iskolai pletykákról. *Int csendre két cseverésző leányzót.* Persze, hogy a repülés lesz a téma. *Tér vissza a gondolatmenetéhez.* Fontosnak tartom, hogy tisztában legyenek az elméleti háttérrel, ne pedig csak ész nélkül repkedjenek. Természetesen a mugli szemlélet, amit megtanítok Önöknek, nem mindenre ad magyarázatot a mi világunkban. De nem lebecsülendő az ő tudásuk se, a hasznunkra válik, ha ismerjük az elképzeléseiket. *A hosszúra nyúló bevezető után ideje rátérnie a lényegre.*

A repülés szilárd alátámasztás vagy felfüggesztés nélküli lebegés és/vagy mozgás a levegőben. A repülés muglik által megvalósított módszerének két fő fajtája van.  Egyik típus a levegőnél kön­nyebb anyagot tartalmazó, s annak emelő erejét felhasználó test repülése. Léggömböt, hőlégballont gondolom már Önök is láttak. *Visszaér az asztalához, és papírjai között kezd matatni.*   
A másik fő csoport a levegőnél nehezebb testek repülése. Ez a bonyolultabb változat. Két fő feltétele van: a gravitáció legyőzése és a levegőben lévő repülőeszköz sebességének a megteremtése. *Valószínűleg unalmasnak tartják a diákok, ahogyan itt szövegel.*
Nos, repülőgépet láttak már? Íme, itt egy egyszerű modell. *Felmutat egy papírrepülőt, az elmúlt néhány percben ezt hajtogatta. Igyekszik szemléltetni az elmondottakat.* A megfelelő sebességet, vagy ha úgy tetszik, a vonóerőt az izomerőm fogja szolgáltatni. *Hátralendíti a repülőt.* A gravitációt a felhajtóerő győzi le, ami a szárnyaknál keletkezik. A szárnyak felett elhaladó levegő gyorsabb, mint az alatta haladó, ez légnyomáskülönbséget eredményez, melynek hatására a gép felemelkedik. *Eldobja a repülőt, valahol a diákok között landol. Tudja, hogy a papírrepülőnek a valóságban nem sok köze van az igazi repülőgépek repüléséhez, de figyelemfelkeltésre tökéletes volt kísérlet.*
Talán kinéznék belőlem, de még én se vagyok olyan erős, hogy egy igazi repülőgép vonóerejét az izomerőmmel szolgáltassam. *Egy félmosoly jelenik meg az arcán.* A valóságban ezt például úgynevezett sugárhajtóművek segítségével oldják meg. A minél hatásosabb felhajtóerőről pedig a szárnyak íves formája gondoskodik. *Újra járkál, közben megkeresi a repülőjét.*

A repülésnek négy fő szakaszát különböztetjük meg: felszállás, vízszintes repülés, manőverezés, leszállás. A gyakorlati órán csupán ezt a négy dolgot kell elsajátítaniuk. Mondjuk a manőverezés elég tág fogalom. *Szól ironikusan.*
Tulajdonképpen a seprűn történő repülésnél is az imént elmondott elv érvényesül. Csak éppen bűvöléssel érjük el ugyanazt, amit a muglik gépekkel. A bűvölés során egyrészt el kell érni az ideális kezdősebesség létrejöttét, másrészt láthatatlan, megfelelő aerodinamikai tulajdonságú aurának kell keletkeznie körülöttünk. Előbbit egy erősűrítő, utóbbit egy térgeneráló varázslat segítségével hozzák létre. Nem véletlenül beszélek általánosságokról, a módszereik részleteit a seprűgyártók hétlakat alatt őrzik, így konkrétumokat én sem tudok. Ha tudnám, akkor pedig valószínűleg nem Önöket boldogítanám, hanem milliomosként a  tengerparton sütetném a hasamat. *Áll elő egy újabb szösszenettel*

A seprűkről egyébiránt rengeteg mondanivalóm van. Illetve lesz, következő utáni órán. A legközelebbi alkalom témája pedig maradjon meglepetés! De most nem szaporítom tovább a szót, elmehetnek! *Fejezi be az órát, néhány perccel előbb.* ~ Legközelebb, ha kicsúszok az időből, legalább lesz okom tovább itt tartani őket. ~ *Gondolja előrelátóan.*

*Feláll a katedrára. A diákok nem reagálnak. Ennyire nehéz lett volna megjegyezni a kérését?* Hölgyeim és uraim! Várok valamire. *Csak most kap észbe a díszes társaság.* Köszönöm. Foglaljanak helyet. Miről lesz szó a mai napon? Teszünk egy kis sétát a múltba és megvizsgáljuk, mennyi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy a seprű legyen az első számú repülőeszközünk. *Vesz egy nagy levegőt, gyorsan összeszedi gondolatait.*

Egyáltalán minek is van szükségünk segédeszközre? Igaz, hogy néhány animágusnak megadatik, hogy röpképes élőlény alakját vegyék fel, de a repülés képessége mellé egy állat észbeli képességei is társulnak. Néhány méterrel a föld felett tartózkodni levitációval lehetséges, de ennél érthetően többre vágytak az emberek. Amúgy a mai napig se lehet pontosan tudni, hogy kit, kiket illet a levitáció feltalálásának dicsősége, az egyik legősibb varázslatról van szó. Bizonyos, hogy az ókorban az egyiptomiak, a sumerok és a kínaiak is már használták a Kr. e. IV. században. *Eszmél, hogy kezd eltérni a témától.*

Van azonban egy negyedik ókori kultúra is, ahol merészebben közelítették meg a repülés lehetőségét. Tessék, itt az alkalom a beszélgetésre! Mire gondolok? *Az eddig zajongó diákok is elhallgatnak, senki sem jelentkezik.* Most bezzeg hallgatnak! A Kréta szigetén virágzó minószi civilizáció lett volna a helyes válasz. *Egy kis fölényesség érezhető a hangjában.* ~ Talán most már óra végéig befogják. ~
Két úriember, apa és fia, Daidalosz és Ikarosz nevét kell megemlíteni. Daidalosz mestere volt az átváltoztatástannak, önmagán is bátran kísérletezett. Sikerült kifejlesztenie egy varázslatot, aminek a segítségével ideiglenesen szárnyakká változtatta karjait, de arra nem is gondolt, hogy akár repülhetne is velük. Az ifjú Ikarosz viszont megérezte a varázslatban rejlő lehetőséget, hosszasan tanulmányozta a madarakat, rengeteget gyakorolt. Végül elérte célját: szabadon repülhetett. Más kérdés, hogy a veszte is ez lett, egy alkalommal lezuhant és szörnyethalt. *Elégedetten nyugtázza, hogy érzése szerint felkeltette a diákok figyelmét.* Persze a „megtollasodás” kellemetlen dolog volt, és mint láthatjuk veszélyes is. Mondjuk a muglik még hosszú-hosszú ideig a madarakhoz hasonló módon szerették volna megvalósítani a repülést, annak ellenére, hogy Daidalosz és Ikarosz történetének egy formája náluk is ismert. Szóval, lényeg ami lényeg, új  lehetőségek után kellett néznie a repülni vágyó mágusoknak.

A görögök például a mitológiából merítettek ihletet. Szárnyas, rövid bőrcsizmát viselő istenük, Hermész lábbelijét a valóságba is megpróbálták átültetni, több-kevesebb sikerrel. Probléma volt, hogy nagyobb magasságban már nem lehetett egyensúlyozni vele, valamint végsebessége csak egy kocogó emberét élte el. A görögök nagy ellenségei, a perzsák szintén fejlesztésekbe kezdtek, csak hogy megmutassák, ők ebben is jobbak. Körülbelül a Kr. e. V. században sikerült nekik megalkotni az első repülőszőnyegeket. A szőnyeg a keleti világban azóta is az első számú repülőeszköz, háttérbe szorítva a seprűt. Az ottani kultúrába érthetően jobban beleilleszkedik a szőnyeg, de tegyük azt, ha én most fognám magam és szőnyeggel repülnék egy kviddics meccsen, biztosan röhej tárgyává válnék. A repülőszőnyeg további történetét éppen ezért nem kívánom firtatni, hiszen nekünk annyira nem fontos. Ha valakit érdekel nézzen utána az ajánlott irodalomban, esetleg ráérő időmben szívesen mesélek róla én is. *Nem tudja, hogy érdekelné-e egyáltalán valakit, mindenesetre ő megadja a lehetőséget mélyebb ismeretek megszerzésére.*

A nyugati világban évszázadokig semmi említésre méltó nem történt, szép lassan feledésbe merültek a görögök szárnyas csizmái is. Nagyjából a Kr. u. II. évszázadban új szemlélet jelent meg. Egyesek a repülés zálogát repülni tudó, emberszállítására képes állatok beidomításában látták. A hippogriff tenyésztés megjelenése is erre az időszakra tehető. Ez a téma azonban inkább tartozik a Legendás Lényeg Gondozása tanárukra, mint rám. Sokáig úgy nézett ki, hogy az új szemlélet végképp elnyomja a régit, egyetlen eszköz sem jelentett igazi megoldást, eleve kudarcra ítélt, néha már komikus kísérletezések történtek csupán. A repülő székek, ágyak, és szekerek korszaka után végül a mai Németország területén, Aachenben, Kr. u. 798-ban megtörtént az áttörés. Aachen akkoriban a fénykorát élő Frank Birodalom központja volt, virágzó kézművesiparral. A lényeg, hogy egy asztalosként dolgozó helyi mágusnak sikerült repülésre alkalmassá tennie egy seprűt.

*Ránéz órájára, másodperceken belül csengetni fognak.* Az imént azt mondtam, hogy a repülőszőnyeg számunkra nem fontos, viszont a seprű annál inkább. Olyannyira, hogy külön órát fogok szánni a téma kivesézésére. De ezt már lehet, hogy említettem valamikor. Mindegy, mára befejeztük, viszontlátásra! *Alig, hogy elköszön, csengetnek is, nem kis örömöt okozva neki, hogy sikerült ennyire pontosan befejeznie.*

*Markovits tanár úr kedvetlenül érkezik órára. Még az ajtót se csukja be maga mögött. Tudniillik kikapott a Woollongong Warriors. Ráadásul a Thundelarra Thundererrs-től. A diákoknak amúgy hiába mondaná, a kviddics csapatokról csak másodikban fognak tanulni. Különben is Európában tapasztalata szerint amúgy sem sokan ismerik az ausztrál klubcsapatokat. A diákok felállnak. Kezdheti az órát, és reméli, hogy közben megjön a jókedve.*   

Ha emlékeim nem csalnak, legutóbb az első repülés céljából megbűvölt seprűnél hagytuk abba. Viszont még nem árultam az alkotó nevét. A 90-es évek elején derült fény a titokzatos mester kilétére egy korabeli krónikából. Theodor Martell volt az úriember becsületes neve, akit a hálás utókor manapság már „minden seprűk atyja”-ként emleget. Tömeggyártásra nem volt lehetősége, de lakóhelye, Aachen központi szerepének köszönhetően seprűjéről hírt kapott egész Európa. Mindenki lázasan dolgozni kezdett saját seprű készítésén, az ezredfordulóra szinte már minden mágusháztartásban megtalálható volt a repülőeszköz. Természetesen nagyon kezdetleges, kényelmetlen modellekre gondoljanak. Egy skót varázsló, bizonyos Guthie Lochrin, 1107-es keltezésű feljegyzéséből például megtudhatjuk, hogy egy rövid légiút során „tomporba fúródott szálkák tucatjai és aranyérbántalmak” gyötörték. *Belenézett jegyzetébe, hogy biztosan szó szerint idézzen.*
Bűbájozottság tekintetében is volt még miben javulni, a tipikus középkori seprűk csak meghatározott sebességgel előre repülni, emelkedni, süllyedni, illetve megállni voltak képesek. Az egyes seprűk között helyileg nagy eltérések mutatkozhattak, bár a XII. század végére általánossá vált cserekereskedelem valamelyest mérsékelte a különbségeket. Gondolok itt például arra, hogy egy ügyesebb seprűkészítő üzletet köthetett egy  ügyesebb bájitalfőzővel.
A seprűkészítés tehát specializálódott kézművesek feladata lett. Bármily meglepő, ez volt a gyakorlat még a XIX. században is. Nagy ugrásnak tűnhet, de a köztes időszakból nincs említésre méltó esemény a mai téma szempontjából. Persze idővel a seprűt összekötötték a szórakozással, a kviddics is kialakult, de mindezekről majd máskor. *Tesz említést a későbbi tananyagról.*

Kényelmi szempontokból volt fontos a párnázó bűbáj kifejlesztése, 1820-ban, az angol Elliot Smethwyck-nek köszönhetően. Anglia egyébként a modern seprűgyártás fellegvára lett. *Egy pillanatra megáll, meggondolja, milyen logika mentén lenne érdemes végigmenni a jelentős seprűmodelleken.*
Szóval Anglia. Az angol seprűgyártásról érdemes külön szólni, hiszen sokáig egyeduralkodók voltak a piacon. Három angol modellt kell kiemelni a XIX - XX. századi „kézműves korszakból”. Időben az első, az Oakshaft 79-es. A szám arra utal, hogy az első darab 1879-ben készült. Egy portsmouthi mester, Elias Grimstone keze munkáját dicséri. Távolsági repülésre kiválóan bevált, de a kviddicspályán kevésbé. Manapság értékes antik modellnek számít. Invito! *A nyitott ajtón át belebeg egy Oakshaft 79-es.* Azon szerencsések közé tartozok, akiknek megtalálható a gyűjteményében. Óra után közelebbről is megnézhetik. De repülni nem repülhetnek vele! *Szól megjátszott szigorúsággal megelőlegezve a választ a néhány diákban minden bizonnyal felvetődő kérdésre.*

Haladjunk tovább. Az 1901-ben megjelenő Moontrimmere forradalmi újítással szolgált: minden korábbi seprűnél magasabbat tudott emelkedni, úgy, hogy a csúcsmagasságba is könnyen kezelhető maradt. A kviddicsjátékosok körében gyorsan nagy népszerűségre tett szert. Egy hölgy, Gladys Boothby nevéhez fűződik a modell elkészítése, aki a nagy kereslettel viszont nem tudott lépést tartani.
A piacon megjelenő másik seprű is érthetően kedvező fogadtatásra talált. Leonard Jewkes Silver Arrow-ja tekinthető tulajdonképpen a modern versenyseprű elődjének. Csúcssebessége messze meghaladta a  konkurens modellekét, hátszélben akár 110 km/h-s sebességet is el lehetett érni vele. A kézműves módszerekkel történő gyártás azonban ismét problémát jelentett. *Lényegretörően igyekezett fogalmazni, még bőven van ideje óra végéig. *

Változás 1926-ban következett be, az Ollerton fivérek, Bob, Bill és Barnaby megalapították a Cleansweep Broom Company-t. Magyarországon Jólsep-R seprűgyár néven fut a cég. Modelljeik, nagy fantáziáról téve tanúbizonyságot, a Cleansweap, nálunk Jólsep-R nevet, plusz az éppen következő sorszámot viselik. Nem fogják kitalálni, hogy első modelljük a Cleansweap One, vagy ha tetszik a Jólsep-R1 volt. Kimondottan sportcélokra tervezték, addig soha nem látott mennyiségben került a piacra. Hihetetlen fordulékonyságával aratott osztatlan sikert, rövidesen az összes brit kviddics csapat ezt használta.
A gyár monopol helyzete nem tartott sokáig, 1929-ben két egykori Falmouth Falcons játékos, Randolph Keitch és Basil Horton megalapították a Comet Trading Company-t, magyar nevén a Kométa Kereskedelmi Vállalatot. 140 modellt készítettek csak és kizárólag tesztelésre, mielőtt piacra dobták első seprűjüket, a Comet 140-et. Szükség is volt az elővigyázatosságra, hiszen bevezettek egy új fejlesztést, amit az alkotók tiszteletére Horton-Keitch fékezőbűbájnak nevezünk. A fékezőbűbájnak hála gyakorlatilag megszűntek a pályáról történő kirepülések és túldobások.
A Jólsep-R-ek és Comet-ek különharcába kívánt beleszólni az Univerzál Seprűgyártó Vállalat (Universal Brooms Ltd) 1955-ben a Meteor (Shooting Star) modellel. Eleinte lelkes fogadtatást kapott a seprű, de idővel alacsony röptűvé és lomhává vált, az Univerzált pedig 1978-ban felszámolták.
Meglepőnek tűnhet, de csak 1967-ben alakult meg a jelenleg piacvezető seprűgyártó, a Nimbusz Versenyseprű Vállalat (Nimbus Racing Broom Company). Már első modeljükkel, a Nimbusz 1000-sel az eladási lista élére kerültek, helyüket a továbbfejlesztett változatokkal azóta is stabilan őrzik. Az Nimbusz 1000 egyébiránt az első seprű volt, amellyel átlépték a 100 mérföld per órás (~160 km/h) álomhatárt, valamint egy helyben is 360°-os fordulatot lehetett tenni vele. *A diákok kezdenek fáradni, lehet, hogy túl nagy dózist kapnak a mai órán, de nem érdekli, a csengetésig hátralévő időt biztosan kihasználja, sőt lehet rá is húz egy kicsit.*  

Európa többi részén némi késéssel jöttek rá, hogy a seprűk tömeggyártása jelenti a jövőt. Angol befektetők pénzén alakult meg a németországi Ellerby & Spudmore cég, a Fekete-erdő faállományára alapozva. 1940-ben jelent meg első modelljük, a Tinderblast, amit 1952-ben a Swiftstick követett. Előbbi jól kezelhető volt, de viszonylag lassú, utóbbinál a sebességgel nem volt gond, viszont az irányíthatósággal annál inkább. A két seprű előnyeit végül a Swiftblast-ban egyesítették 1968-ban. Igazi piaci sikereket is ezzel a modellel tudtak először elérni. 1998-ban a gyár névváltozáson esett át, a Martell-féle seprű megalkotásának 1200. évfordulójának alkalmából a Martell Besenfabrik, magyarul Martell Seprűgyár nevet vették fel. Modelljeik nevét is németesítették, azóta Schnellbumm néven futnak.
A dél-európai és észak afrikai piacok igényeinek ellátására alapították meg 1949-ben Olaszországban, nápolyi székhellyel a Vinci Scope Creatori-t, azaz a Vinci Seprűkészítő Üzem-et. Legkeresettebb szériájuk a ViVento nevet viseli. A ViVento-k rendkívül elegáns vonalvezetésűek, könnyen fordulnak, finom mozdulatokkal kell irányítani őket, a női játékosok körében örvendenek nagy népszerűségnek.
Oroszország büszkélkedhet még Európában jelentősnek számító seprűgyártással az 1959-ben alapított Vysokaya Venik Zavod-nak (Nagy Seprű Gyár), röviden VVZ-nek köszönhetően. Ázsia jelentős részét is ők látják el seprűvel, igaz a repülőszőnyeg kultusza miatt alacsonyabb a kereslet. Legújabb, VVZ 006-os modelljük valószínűleg a legstrapabíróbb seprű a világon, -50 és +50 °C-on is hibátlanul működött a tesztelések során. *Kicsengetnek, de a tanár úr még korán se akarja befejezni.* Öt perc türelmet kérek. A csengő különben sem maguknak szól, nem az óra végét jelenti, hanem nekem jelzi, hogy rövidesen be kell fejeznem.

Ázsiában a szőnyegkultusz miatt, csak Japánban vetette meg magát a seprűgyártás. A Yusuke és Társai gyár YU modelljeinél a mennyiségi szempontokat a minőség elé helyezik, ugyanis a legtöbb japán csapatnál a vesztes meccsek után elégetik a seprűket. De legalább mindig van megrendelésük. A legújabb hírek szerint hamarosan Kína is saját modellel rukkol elő, a kiszivárgott információk szerint Hong Bo, Vörös Hullám névvel.

Ausztráliában, Afrikában és Amerikában sincs jelentős seprűgyártás. Személyes tapasztalataim csak Ausztráliáról vannak, a nagyobb klubok Európából importálnak seprűket, a kisebbek pedig megelégszenek az olcsóbb japán gyártmányokkal. Amerika, pontosabban az USA kapcsán egy seprűkkel foglakozó cég, a Flyte & Barker azért érdemel néhány szót. 1990-ben a semmiből robbantak be a köztudatba, amikor kijelentették, a Twigger 90 modelljük letaszítja a Nimbuszt a trónról. Egyrészt a külcsínre mentek rá, másrészt a legkülönfélébb extra bűbájokkal ruházták fel a seprűt, például farok-önkifésülővel, vészjelzővel. Hasznosság tekintetében azonban csődöt mondtak, gondolok itt arra, hogy nagy sebességnél a Twigger 90 nemes egyszerűséggel elgörbül. Rosszallóan szokás megjegyezni, hogy csak az vesz Twigger 90-et, akinek több pénze van, mint esze. *Viszonylag gyorsan beszélt, szinte már hadart, nem akart sok időt elvenni a diákok szünetéből.*

A seprűk technikai jellemzőivel, a gyártás fejlődésének lehetséges jövőbeni irányairól fogunk még beszélni. Bár csak harmadikban, szóval nem biztos, hogy az itt jelenlévők közül mindenki eljut odáig. *Jegyzi meg nevetve, majd útjára engedi a diákokat. Óra végére csak megjött a jókedve.*

*A legutóbbi órája talán egy kicsit hosszabbra sikeredett a kelleténél. Mindenesetre továbbra is ragaszkodni fog az elképzeléseihez. Szeretné, hogy tanítványai ne csak bemagolják, hanem meg is értsék a tananyagot. Éppen ezért inkább többet beszél, hogy a diákoknak is biztosan feltűnjön az a logikus felépítés, amely mentén előadja mondandóját. Ha észreveszik az összefüggéseket, könnyebben fog nekik menni a tanulás.*

A mai órán belevágunk a repüléstan központi témájának, a kviddicsnek a tárgyalásában. Egyesek jogosan várhatnák el, hogy történeti áttekintéssel kezdjük, de mivel feltételezem, hogy vannak maguk között olyanok, akik még soha életükben nem hallottak e nagyszerű játékról, az alapok ismertetésére is szánok egy órát. De hogy ne végezzünk túl gyorsan, azért némi történelmet is belecsempészek az előadásomba, annyival kevesebbet kell legközelebb elmondanom. *Mondja el bevezetésül, amit már idejövet a folyosón jó előre kigondolt*

A kviddics a varázsvilág legnépszerűbb sportja. Seprűn játsszák, hétfős csapatok. Bár Ázsiában és az Egyesült Államokban nem örvend akkora népszerűségnek, mint a világ többi részén. Ennek oka előbbiben a repülőszőnyeg, utóbbiban egy rivális játék, a quodpot. Az amerikaiaknak „természetesen” ki kellett találnia egy külön játékot, amiben biztosan ők a legjobbak. Valóban ők a legjobbak. Bár az USA kivételével a quodpot-ot sehol másutt nem játsszák szervezett formában. *Érezhető, hogy a tanár úr finoman szólva sem rajong a quodpot-ért.*

Térjünk vissza gyorsan a kviddicshez! A gólszerzéshez a pálya két végén lévő karikákba kell juttatni egy labdát, az úgynevezett kvaffot. A támadások vezetéséért csapaton belül három fő, a hajtók felelnek. A legkorábban kialakult poszt a kviddicsben, ugyanis egykoron a játék célja kizárólag a gólszerzés volt. Valahányszor sikerül a hajtóknak átjutatni a karikák valamelyikén a kvaffot 10 pontot szereznek csapatuknak. A kvaff eredetileg egyszerű, varrott bőrlabda volt, gyakran füllel is ellátták vagy kilyukasztották a dobás megkönnyítése érdekében. Érthetően nagy segítséget jelentett a markolássegítő bűbáj 1875-ös feltalálása. A modern kvaff felülete sima, varratmentes, átmérője 12 hüvelyk. Színe hagyományosan skarlátvörös. Először 1711-ben festették ilyenre, hogy az esős időben könnyebben azonosítható legyen, mivel akkoriban problémát jelentett hogy az elrontott átadások után a kvaffért le kellett szállni a földre, a sárban pedig nehéz volt megtalálni. Daisy Pennifold angol boszorkány ötlete két év múlva tovább javított a helyzeten. Egy bűbáj segítségével esés közben annyira lelassították a kvaffot, mintha vízben süllyedne, így még a levegőben el lehetett kapni. Ma is a „Pennifold-kvaffot” használjuk, és a skarlátvörös színezés is megmaradt.

Na, de hogy mégse legyen annyira könnyű dolga a hajtóknak, kialakult egy szerepkör, az őrzőé, akinek feladata utolsó emberként a karikák védelme. A források szerint a poszt már a XIII. században is létezett. Tulajdonképpen az őrző speciális feladattal megbízott hajtó, akinek célszerű a számára kijelölt büntetőterületen belül maradva óvnia a karikákat. Szóval elméletileg akár is gólt is szerezhet, de a modern kviddicsben rendkívül ritka az ilyen eset. Az őrző általában csak azért repül ki a büntetőzónából, hogy megzavarja, feltartóztassa az ellenfelet. *Látja, hogy néhányan látványosan unatkoznak. Őt nem zavarja addig, amíg csöndben maradnak.*

A támadások felépítését az ellenfél játékosain kívül két labda, az úgynevezett gurkók is nehezítik. Két-két, ütőkkel felszerelt játékos, a terelők feladata megvédeni a gurkóktól csapattársaikat, vagy megcélozni velük az ellenfelet. A gurkók kezdetben még repülő kőtömbök voltak, de ezeket könnyen széttörték, a játékosokat kőtörmelék üldözte. A XVI. század elején kezdtek el fém gurkókkal kísérletezni. A modern gurkó vasból készül, átmérője 10 hüvelyk. Speciális bűbájozottságukból kifolyólag részrehajlás nélkül mindenkit üldözőbe vesznek. Ha nem ütik el őket valamelyik irányba, automatikusan a legközelebbi játékost veszik célba.

Már csak egy posztról, a fogókról nem beszéltem. A legfiatalabb szerepkör a kviddicsben, feladatuk egy speciális labda, az aranycikesz elkapása. A cikesz dió nagyságú, ezüstös szárnyú golyó, villámgyors irányváltoztatásokra és hajszálpontos manőverezésekre képes, miközben végig a pálya határain marad. További fontos tulajdonsága, hogy úgynevezett testemlék-őrző bűbájjal látták el, ami vitás eseteknél hasznos. A cikesz ugyanis képes azonosítani azt a személyt, aki először megfogta. Éppen ezért a készítők és a bírók természetesen csak kesztyűben érintik meg. Ha valamelyik fogó elkapja a cikeszt csapata 150 pontot kap és a mérkőzés véget ér. Láthatják, hogy a fogókra nagy teher hárul, a győzelem vagy a vereség könnyen múlhat az ő teljesítményükön. Érdekességként említeném, hogy egy 1884-es bodmin-lápi amatőr mérkőzést a csapatok közös megegyezéssel feladtak, mivel a fogók hat hónap alatt sem jártak sikerrel. A legenda szerint a cikesz azóta elvadultan él a lápvidéken. Ha valaki elhozza nekem, annak megajánlok egy év végi kiválót. Indulhatnak is érte, viszontlátásra! *Fejezi be az órát tréfásan, hogy mindenki jókedvűen távozzon.*   

Köszönöm, foglaljanak helyet. *Szól a diákokhoz, miután szokás szerint köszöntötték.*
Nos, akkor a mai órán a már beígért történeti áttekintéssel folytatjuk, de előre leszögezném, hogy a magyar kviddics történetének tárgyalására most nem kerül sor.
A játék gyökereit Angliában, a XI. században kell keresni, első ismert leírása ebből a korból származik. Gertie Konder boszorkány naplójában tudósít a queerditch-lápi, az ő szóhasználatával élve, „seprűs bolondokról”. Beszámol róla, hogy a játékosok „megpróbálják beletuszkolni” a labdát „a láp két szélén álló fákba”, azaz megtudhatjuk a korabeli gólszerzés módját. Kiderül az is, hogy a labda már ekkor is bőrből készült, csakúgy, mint a modern kvaff. Továbbá jelen vannak a mai gurkók ősei is, két megbűvölt kődarab igyekszik lelökni a játékosokat.

Száz évet ugrunk az időben, mire ismét írásos említést találhatunk a kviddicsről. Részleteket nem kell tudniuk, a lényeg, hogy a XII. századi levélből három fontos következtetés vonható le: száz év leforgása alatt a játék elterjedt egész Nagy-Britanniában, a gólszerzéshez cölöpökre szerelt hordókba kellett találni, valamint megjelent a terelő poszt. Egy fontos tartozék az aranycikesz, azonban még mindig hiányzott. *A mai órán még nem járkált a padok között, szokatlanul végig a tanári asztalnál ül.*
Az aranycikesz elődje, a golden snidget volt, egy kiváló rejtőzködő képességű, sebes röptű madár. A snidgetvadászat nagy hagyományokkal bírt a X. század eleje óta, bár a békés kis madarak sportolás címen űzött pusztítását jóleső varázslók már akkor is ellenezték. A kviddiccsel való nagy találkozásra egy 1269-es mérkőzésen került sor. A nézőtéren a Varázslótanács akkori elnöke, Barberus Brutte is jelen volt. Brutte egy kalitkába zárt snidget-et is hozott magával. Kitalálta, hogy a pályán szabadon engedi a és 150 galleon jutalmat ajánl fel annak, aki a mérkőzés ideje alatt elkapja. Végül nem teljesen az elnök úr elképzelései szerint alakultak az események. Egy bátor boszorkány, Madame Indigna Rabnott nem bírta nézni a madárka szenvedését, egy begyűjtő bűbájjal elkapta, kirohant vele a nézőtérről és szabadon engedte. Az ötlet szokássá válását azonban már nem akadályozhatta meg, ettől kezdve minden kviddics meccsen szabadon engedtek egy snidgetet. Továbbá mindkét csapatban kijelöltek egy-egy embert, a vadászt, a mai fogók ősét, akiknek kizárólag a madár elfogása volt a feladatuk. A madár pályáról való elszökését a nézők riasztóbűbájjal akadályozták meg.  Ha a snidget elpusztult, a mérkőzés véget ért és a sikeres vadász csapata 150 jutalompontot kapott, a Brutte elnök által felajánlott 150 galleon emlékére. Egyébként az akkori 150 galleon mai árfolyamon durván  egymilliót  ér. *Jegyzi meg azoknak, akik csak legyintettek az összeg hallatán.*
A következő század közepére a snidgetállomány drámai mértékben megfogyatkozott, a Varázslótanács védetté nyilvánította az állatot. Keresni kellett tehát valamit, amivel pótolható a kviddicsben. A többség a madarak között kereste az utódot, sikertelenül. A megoldáshoz végül egy fémbűvölésben járatos varázsló, Bowman Wright jutott el. Az 1370-es évekre kifejlesztett egy labdát, ami viselkedésében és repülési technikájában a snidgetet utánozta, megalkotta az aranycikeszt. Tulajdonképpen ezzel lezárult a háromszázéves folyamat, amelyben nagyvonalakban körvonalazódtak a játék ma is jellemző, lényegi elemei. Az óra viszont még nem zárult le, ennyire még ne örüljenek! Ráérünk még, hova sietnek? *Int nyugalomra néhány mocorgó diákot.*

Hangsúlyozom, nagyvonalakban körvonalazódott a játék, természetesen volt még min finomítani. 1398-ból származik a kviddics első, részletes szakmai leírása, Zacharias Mumps jóvoltából. Mumps hangsúlyozza a muglikkal kapcsolatos biztonsági óvintézkedések szükségességét is, ezen a téren hiányosságokat érez. Hadd idézzek néhány sort ebből az alapvető jelentőségű műből: „Küzdőtérnek lakatlan lápvidéket válassz, mely messze esik a mugli településektől, s ügyelj rá, hogy senki ne láthassa a játékosokat, miután azok seprűre szálltak. Ha állandó pályát rendezel be, célszerű mugliriasztó bűbájokat alkalmazni, s éjnek idején rendezni a mérkőzéseket.”
Mumps hasznos tanácsait sajnos kevesen fogadták meg. A Varázslótanács különböző tilalmak hatályba léptetésével próbálkozott. 1362-ben a mugli városok 80 km-es, 1368-ban 150 km-es körzetében tiltották meg a kviddicsezést. 1419-ben kiadták a kemény megfogalmazásáról elhíresült rendeletet, amely szerint: „az olyan helynek a környékén se merészeljetek kviddicsezni, ahol a legkisebb esély van rá, hogy esetleg egy mugli leskelődhet, különben kipróbálhatjátok, hogyan tudtok játszani vasra verve egy tömlöc mélyén.” A tiltó határozatok nem igazán vezettek sikerre, a seprűlovaglási képességünk tulajdonképpen nyílt titok, a seprű és a mágia végérvényesen összekapcsolódtak a mugli gondolkodásban.
Az óvintézkedések kötelezővé tételére csak 1692-ben került sor, a Nemzetközi Varázstitok-védelmi Alaptörvény részeként. A kviddics felügyeletére Nagy-Britanniában a Minisztérium 1750-ben megalapította a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályát, amelyet világszerte hasonló szervezetek magalakulása követett. Fokozatosan alakult ki a ma is érvényes gyakorlat: a csapatok nem hazai pályán, hanem a Minisztérium által kijelölt, megfelelő szinten muglimentesített stadionokban játsszák hazai mérkőzéseiket. Ha valamit nem tudtak leírni, nyugodtan szóljanak, szívesen elismétlem még egyszer. Ne a padtársukat zaklassák, mert akkor máris két ember nem figyel. *Szól jó tanácsképpen, majd segít a jegyzetelésben lemaradt diákoknak.*

Ha már szóba jöttek a stadionok, a kviddicspályával kapcsolatos változásokat is itt illik megbeszélnünk. A pálya méretei a XIV. század óta változatlanok, 500 láb hosszú, 180 láb széles, ovális alakú terület. Szándékosan angolszász mértékegységeket használok, korábbi órákon is így tettem, a játék hagyományai ezt követelik. Ha valaki méterben, centiméterben is tudni akarja, nézzen utána az átváltásnak. *Önállóságra akarja nevelni a diákokat, ezért nem szokta az SI-egységbe átváltott adatokat az órán közölni*
A pálya közepén nagyjából két láb átmérőjű kör van kijelölve a kezdődobások elvégzésére, két végén pedig három-három különböző magasságú pózna. Szemből nézve, balról jobbra haladva 50, 40 és 30 láb magasan. A póznák előtti büntetőzónát csak a XVII. századtól kezdve jelölték ki. A XIV. században a gólszerzéshez a póznákra szerelt kosarakba kellett beletalálni. A kosaraknak azonban nem volt egységesen szabályozott mérete, ez később egyre gyakrabban visszaélésekhez vezetett. 1883-ban végül meghatározott méretű, 60 hüvelyk átmérőjű karikákat vezettek be. Ezzel egyrészt megszületett a modern kviddicspálya, másrészt a mai óra végére értünk. Köszönöm a figyelmet, további szép napot kívánok! *Búcsúzik el a hallgatóságtól és nyomban el is tűnik a teremből.*

Szép jó napot kívánok! Legutóbb láthatták, hogyan alakult ki a modern kviddics. Ugyebár a játék egységesítése csak megfelelő szervezet létrehozásával volt lehetséges. Az egyik ilyen szervezetet a múlt órán már említettem. Valaki esetleg tudná, mire gondolok? *Hirtelen csend lesz, megszűnik az óra eleji, szokásos zsibongás. Ugyan jelentkeznek néhányan, de nem kapnak szót.*

Szóval a mai órát a kviddics szervezeti felépítésének megtárgyalására szánjuk. Részleteiben szót ejtek Magyarországról és Nagy-Britanniáról. Remélem mindenki számára világos, hogy Nagy-Britanniát történelmi hagyományai miatt kell kiemelni. Ja, hogy itt egyesek már Magyarországot sem értik? Gratulálok. *Szól oda két, még mindig beszélgető diákhoz, általános derültséget okozva.*

Egy ország kviddics csapatainak összefogása, a nemzeti bajnokságok megszervezése, a szabályok és biztonsági óvintézkedések betartásának ellenőrzése csak megfelelő hivatali apparátussal lehetséges. Hosszú időn keresztül érthetetlen módon a Mágiaügyi Minisztériumok nem tartottak fenn külön osztályt erre a feladatra. A csapatok, a bajnokságok világszerte szinte teljesen önállóan működtek, egységes szabályozás nélkül. Végül elsőként Nagy-Britanniában, 1750-ben alakult meg a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya. A Főosztály kidolgozott egy tervezetet a bajnokság átszervezésére. A muglik elleni óvintézkedések hatékonyabbá tétele valamint a túl hosszúra nyúló mérkőzések gyakorlatának megszüntetése jelentette a fő tennivalókat. A legnagyobb presztízsű tizenhárom klub részvételével 1770. január 1-jén, hétfőn indulhatott el az első hivatalos, profi bajnokság. „A tizenhármak”-ról természetesen egy későbbi órán részletesen szó lesz. A többi csapat amatőr keretek között folytathatta. Hagyománnyá vált, hogy a nyitóforduló kezdete mindig január első hétfőjére esik. A Brit-Ír Kviddics Liga küzdelmeinek országszerte hat stadion ad otthont. 78 mérkőzésen, 13 forduló alatt dől el a bajnoki cím sorsa. A profik között egy meccs legfeljebb két hétig tarthat, így biztosított a fordulók között legalább két hét szünet, amely a pihenés mellett nemzetközi meccsek megrendezésére is szolgálhat. Az időkeretre azért van szükség, hogy egy év alatt biztosan befejeződjön a bajnokság. Házi feladatként, ellenőrzésül nyugodtan számoljanak csak utána! *Biztatja a diákokat egy kis önálló munkára, bár lehet hiába.*  

Magyarországon a minisztérium 1755-ben hozta létre a Kviddics Felügyeleti Hivatalt. Egy az egyben átvettük a brit rendszert, ugyanúgy tizenhárom csapat kapott profi státuszt és indulási jogot a Magyar Kviddics Ligába. A csapatokról hamarosan bővebben is hallhatnak. A körülmények rendezetté válásával, 1777-ben került sor a Magyar Kviddics Liga első kiírására. Jelentős átszervezés 1920-ban történt, a trianoni diktátum okán bekövetkező határváltoztatások miatt. Láthatják, hogy a mugli események befolyással vannak a varázsvilágra is. Hat stadionból három, a tizenhárom csapatból hat került az új országhatáron túlra. Erdély elvesztése különösen megrengette a kviddicses társadalmat, hiszen Erdély erős klubcsapatai mellett rengeteg kiváló játékost is adott a válogatott számára. A megrázkódtatásból öt év alatt sikerült talpra állni, 1925-ben indultak újra a Magyar Kviddics Liga küzdelmei. A történethez hozzátartozik, hogy az 1940-es évek elejére a Felvidék déli része, Kárpátalja és Észak-Erdély rövid időre visszakerült Magyarországhoz, de mire meg lehetett volna oldani az újbóli átszervezést, minden visszarendeződött az 1920-as állapotokra. *Reméli a tanítványai felfogták, hogy a trianoni diktátum egy nemzeti tragédia volt, az élet szinte minden területét, így a kviddicsezést is súlyosan érintette*

Időben ugorjunk vissza kviddicsért felelős önálló hivatalok megalakítására, tehát az 1750-1780 közötti időszakra! Az egyes országok hivatalainak összefogására létrehozandó csúcsszervezet iránti igény gyorsan felmerült, de az elképzelés csak 1802-ben valósult meg a gyakorlatban, a Nemzetközi Kviddics Szövetség (International Quidditch Federation – IQF) megalakulásával. Az IQF feladata a nemzetközi tornák, az Európa Bajnokság és Kviddics Világkupa találkozóinak gördülékeny lebonyolítása. A szervezet székhelye Londonban van, döntéshozó testületébe minden tagország egy-egy képviselőt delegálhat. Egy laza kezdésnek mára ennyit gondoltam, köszönöm a figyelmet, viszontlátásra! *Fejezi be az órát, szokatlanul hamar. Ma nem kívánta túlságosan megterhelni a diákságot.*  

A kviddicsezés egységességének biztosításához nem csak a már megismert szervezetrendszer szükséges, hanem a szervezetek által egységesen elfogadott szabályrendszer is. A fő szabályokat a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya az 1750-es megalakulásakor lefektette, a később megalakuló országos szövetségek ezeket elfogadta, a későbbi apróbb módosításokkal együtt. Az IQF létrehozásával a szabályalkotás is a nemzetközi csúcsszervezet feladata lett, a szabályok módosítása immáron az ő hatáskörükbe tartozik.  

Vegyük sorba a hét, 1750-ben megalkotott alapszabályt!  

1. A játékos a mérkőzés ideje alatt tetszőleges magasságba emelkedhet, a küzdőtér légterét azonban nem hagyhatja el. Ha egy játékos a pálya határain kívül eső terület fölé repül, csapata köteles átadni a kvaffot az ellenfélnek.  

2. A csapatkapitány a bírónak jelezve „időt” kérhet. A játékosok talpa a mérkőzés folyamán csak ebben a szünet jellegű időszakban érintheti a talajt. Ha a mérkőzés már minimum 12 órája tart, hosszabb, de legfeljebb két órás „idő” kérhető. A játékosok a két óra letelte után kötelesek visszatérni a pályára. Ennek elmulasztása a csapat diszkvalifikálását vonja maga után.  

3. A bírónak jogában áll büntetőtámadást ítélni. A büntetőt elvégző játékos a kezdőkörből indul, onnan repül a büntetőzóna felé. A büntetőtámadás elvégzésekor az említett játékoson és az ellenfél őrzőjén kívül egyetlen játékos sem tartózkodhat a közelben.  

4. Szereléskor a kvaffot ki szabad venni vagy ütni a támadott játékos kezéből, tilos azonban megfogni a támadott játékos bármely testrészét.  

5. A sérülést szenvedett játékos nem cserélhető le. A csapatnak a sérült nélkül kell folytatnia küzdelmet. 

6. A játékos magával viheti a pályára pálcáját, de azzal semmilyen körülmények között nem hajthat végre varázslatot a másik csapat játékosain, a másik csapat játékosainak seprűjén, a bírón, a labdákon, illetve a közönség tagjain.  

7. A kviddicsmérkőzés három esetben ér véget: ha az aranycikesz befogásra került, ha a két csapatkapitány közösen indítványozta a küzdelem lezárását, illetve ha letelt a rendelkezésre álló maximális játékidő.

Szokták mondani, hogy a szabályok arra valók, hogy megszegjék őket. A kviddicsezésnél sincs ez másként, a hivatalos nyilvántartásban 700 szabálytalanság szerepel. Úgy tudjuk, ezek mindegyikét elkövették a legendásan brutális, 1473-as első KviddicsVilágkupa döntőjén. Ezek 90%-át azonban ma már el sem lehet követni, mivel érvényben van az ellenféllel szembeni pálcahasználat tilalma. A fennmaradó 10%-ot túlnyomórészt pedig olyan cselekedetek alkotják, amelyek a mai erkölcsi normák között még a legelvetemültebb játékosnak se jutnának eszébe: „az ellenfél seprűjének felgyújtása”, „az ellenfél seprűjének felaprítása furkósbottal”, „az ellenfél széthasítása csatabárddal” -, hogy csak néhány példát említsek.
Azonban így is van néhány szabálytalanság, melyek a jelenkor meccsein is előfordulnak, nézzük is meg ezeket. A cselekmények hivatalos angol megnevezése után magyar megfelelője, majd zárójelben a lehetséges elkövető olvasható.   

Blagging; Fenntartás (Minden játékos): Az ellenfél seprűjének (a seprű farkának) megragadása annak lelassítása céljából.  

Blatching; Belemenés (Minden játékos): Szándékos törekvés az összeütközésre.

Blurting; Akadályozás (Minden játékos): A seprűnyél használata a másik játékos repülési irányának megváltoztatására.  

Bumfhing; Túlterelés (Csak a terelők): A gurkónak a közönség felé való terelése. A bíró megállítja a játékot, hogy az illetékesek a nézők segítségére siethessenek. Gátlástalan játékosok néha így próbálják megakadályozni, hogy az ellenfél gólt szerezzen.  

Cobbing; Könyöklés (Minden játékos): A könyök aktív használata a másik játékos ellen.  

Flacking; Benyúlás (Csak az őrző): Bármely testrész átdugása a karikán a kvaff visszaütése céljából. Az őrzőnek elölről kell védenie a karikát, nem hátulról.  

Haversacking; Benyújtás (Csak a hajtók): A kézben tartott kvaff átdugása a karikán (a kvaffot dobni kell).  

Quafflepocking; Bütykölés (Csak a hajtók): A kvaff fizikai manipulálása (például kilyukasztása, hogy gyorsabban vagy cikcakkban repüljön).  

Snitchnip; Csippentés (Hajtók, terelők, őrző): Az aranycikesz megérintése, elkapása (ezt csak a fogó teheti).  

Stooging; Zónázás (Csak a hajtók): Két vagy több hajtó berepülése a büntetőzónába. A zónázás 1884-es megtiltása előtt bevett gyakorlat volt, hogy a kvaff nélkül érkező hajtók az őrzőt félresöpörték az útból, gyakran komoly sérüléseket is okozva.  

A meccsek alatt a tiszta játékot, a szabályok betartását a játékvezetők felügyelik, róluk is ejtenék néhány szót. Egykoron csak a legbátrabb boszorkányok és varázslók vállalkoztak a játékvezetői szerepre. Nem véletlenül, hiszen a korai időkből, a XIV. század végéig egyértelműen bíróölésnek minősíthető cselekményekről is vannak írásos adataink. Szerencsére a későbbiekben hasonló esetek már nem fordultak elő, viszont elkövettek egy sor seprűbűvöléses merényletet. Ezen esetek közül a legveszélyesebbek azok voltak, amikor zsupsz-kulccsá változtatták a játékvezető seprűjét úgy, hogy az illető bíró vagy bírónő a mérkőzés folyamán eltűnt, s csak hónapokkal később bukkant fel valahol a világvégén. A kviddicset felügyelő szervezetek ma már szigorúan szabályozzák a játékban részt vevők seprűinek védelmét, így sikerült elenyészővé visszaszorítani a jelenséget.
Milyen legyen a modern játékvezető? Elvárás, hogy kiváló repülő legyen, és szemmel tudjon tartani egyszerre tizennégy játékost. Profi csapatok mérkőzésein a játékvezetőt két, a küzdőtér szélén álló vonalbíró segíti, akik ügyelnek rá, hogy se játékosok, se a labdák ne hagyják el a pálya légterét. A játékvezetők működési engedélyét országonként az illetékes szervezet adja ki. A jelölteknek számot kell adniuk repülési készségükről, írásbeli szabályismereti vizsgát is kell tenniük, végezetül pedig tűréshatár-vizsgálaton kell bizonyítaniuk, hogy szélsőséges helyzetben sem vesztik el önuralmukat, nem fognak rontást vagy átkot szórni az agresszívan fellépő játékosokra.    

/2012. jan. 28./