Bagolykő Mágustanodához tananyagok

Megkönnyítik a vizsgázást a Bagolykő varázslatos világában

1. évfolyam:

1.óra:

Megismerkedés a varázspálcával
Író: Révay Nándor
Dátum: 2011.05.08. 18:44
Tantárgy: Bűbájtan


Az első benyomás fontos, ennek megfelelően a professzor a szokásosnál is nagyobb műgonddal készítette össze magát, majd a becsengetést követően lép be a tanterembe. A ráirányuló minden egyes pillanatát kiélvezi, mintha csak valami divatbemutatón lenne, úgy vonul a katedráig, nyugodalmasan lepakolja felszerelését, majd a diákság felé fordítja jégkék tekintetét.
- Jó napot! - köszönti a fiatalokat mély, de lágy hangon. Tenyereit összecsapja, megdörzsöli őket, majd háta mögött összefogja két kezét, s lelép a tanári pulpitusról. A padsorok közé érve, szemügyre veszi a felhozatalt, csak ekkor szólal meg ismét.
- Köszöntöm önöket az első közös bűbájtan óránkon! - egy-egy szempáron elidőzik, most nem érzi kellemetlenül magát, nem kell tudnia az új diákok neveit, ez neki könnyebbség. - Révay Nándor vagyok, maguknak Professzor, Uram vagy Tanár úr. Az első órákon leginkább elmélettel fogunk foglalkozni, de ne aggódjanak, lesznek gyakorlati óráink is a tanév folyamán. - szinte zene füleinek a kisebb csalódott morajlás, bizony, szenvedjen csak a jó nép a körmöléstől. Ez van, el kell fogadni, nem lehet csak úgy belevágni a varázsolgatásba, ha még az alapokkal sem vagyunk tisztában. Idő közben a padsor végére ért, így vág egy hátraarcot, s megindul előre. Élvezi, hogy diákjai szemmel követik.
- A legelső órán a Bűbájtanhoz szükséges kellékeket fogjuk megismerni. Legalább is azt az egyet, amit használni fogunk az év során. Ez nem más, mint a Varázspálca. Vegyék elő, ha kérhetem, és rakják maguk elé az asztalra, hogy jól lássák - vár néhány másodpercet, amíg mindenki teljesíti óhaját, figyeli az arcokat, a kiülő vágyat, higy végre használhassák is. Halovány, de elégedett mosoly jelenik meg arcán, majd ismét magához ragadja a szót. - Még csak nézzék, ne piszkálják! - emeli fel hangját, mivel kiszúrta, az egyik gyerek már lóbálni is kezdte.

- Mindenkinek más-más varázspálca szükséges. Vajon miért? .... Mert mindenki más-más személyiséggel rendelkezik. Az elkészített pálca kiválasztja későbbi gazdáját. Emlékezzenek vissza arra az időre, mikor a pálcájukat vásárolták. Biztos vagyok benne, hogy volt olyan, akinek pár perc alatt sikerült megtalálnia a számára tökéletes pálcát, és volt olyan, akinek ennél több idő kellett. Fontos időt szánni a kiválasztásra, mert ha megvan az összhang, könnyebb használni. - az alkarjához erősített tartóból kicsúszik, majd felemeli, hogy mindenki jól láthassa.
- Az én pálcámnak a fája szil, a magja pedig sárkányszív-izomhúr. Érdekes, hogy mégis tökéletesen használható bűbájokhoz. Minden varázspálca anyaga fa, és magját valamilyen nagy varázserővel bíró lény része adja. Az erre a célra felhasznált anyagok skálája széles, mi azonban a négy leginkább ismerttel fogunk foglalkozni - hirtelen megtorpan ott középtájon, körbetekint...
- Ki tudja megmondani, melyik ez a négy mag? .... Igen, helyes. Sárkányszív-izomhúr, főnixtoll, egyszarvúszőr és vélahaj.  Egyesek szerint, mindegyik maghoz tartozik egy varázslattípus. A sárkányszív-izomhúrhoz az átok, főnixtollhoz az igézés, egyszarvúszőrhöz az átváltoztatás és a vélahajhoz a bűbáj.  - folytatja a lassú körsétát - Az én pálcám már is megcáfolja ezt, mert amint azt az előbb említettem, sárkányszív-izomhúr van benne, még is bűbájtan tanár vagyok. Igaz, korábban aurorként tevékenykedtem - hangja itt szárazabb, a múlt... - Megjegyzem, a pálcám jól hajtja végre az igézéseket is, még is a bűbájokhoz jobban ért. Ez sok mindentől függhet, ha figyelnek az elmondottakra, megtudhatják, miért. Ha megvan a mag, jöhet a fa. Ebből is jó pár fajtát felhasználnak, én tizenhetet kérek majd számon. Mondjanak néhányat! - a professzor ismét megáll, a padsorok közül kiérve, a teremben ülőkkel szembefordulva várja a magasba lendülő kezeket...

- A tizenhét, amit én kérek azok a következők: bükk, cseresznye, dió, ében, fenyő, fűz, hárs, juhar, kőris, magyal, mahagóni, mogyoró, nyír, rózsafa, szil, tiszafa és tölgy. E két komponens nagyban meghatározza, hogy a pálcával milyen varázsaltokat tudunk könnyebben vagy nehezebben elvégezni. Tehát, az sem mindegy, melyikhez mit tesznek, ahogy az sem, milyen méretű, mennyire ruganyos. Az én pálcám tizenhárom és fél hüvelyk, szép hosszú, de én is elég magas vagyok. Egy alacsonyabb varázslónak hátránya származna belőle, ahogy nekem egy rövidebb pálcából. A vastagsága is eltérő. Valamelyiknél vastagabb a markolata, másiknál vékonyabb.
-Nos… fogják meg a pálcát, és húzzák végig az ujjukat rajta. A vastagságon kívül mást is lehet érezni, ugyan akkor látni is. Mire gondolhatok? - szúrós tekintettel nézi, ahogyan a felszólításnak eleget téve, a diákok szemügyre veszik pálcájukat, fogadni merne, egyikük sem tudja, mit keressen rajta. Nem baj, azért van itt Ő.
- A kidolgozottságot. Nem mindegy, melyik fát hogyan csiszolják le, mert mindegyik fafajta máshogy viselkedik. Ezért mondják, hogy egyik ruganyosabb fajta, másik keményebb, merevebb. Ki az egyikre esküszik, ki a másikra, egyéntől függ ez is. Látják azokat az apró hajszálrepedéseket is?  Mindegyik egy gondosan elkészített apró varázslat. Minél többet varázsolnak vele, annál több hajszálrepedés fog megjelenni rajta. Most azért ne essenek pánikba, strapabíróak, nem kell megijedni, mi lesz, ha sokat varázsolnak. - ismét megejt egy halvány mosolyt.

- Ha minden összeállt, és a pálca is megtalálta a neki legmegfelelőbb társat, akivel úgymond „együtt dolgozhat”, nincs más hátra, mint használni. Ennek is megvan a megfelelő technikája. Pálcánkat sem, lóbálni, sem görcsösen tartani nem érdemes. A fogás legyen laza, de határozott egyben. Meg kell találni az aranyközéputat. A bűbájokhoz kicsivel több lazaság kell, mint az átkokhoz, de ezt mind meg lehet tanulni és tapasztalni. Érezzék a pálcát, hogy az urai, önök irányítsák és nem fordítva, máskülönben nem úgy fog viselkedni, ahogy azt elvárnák tőle. - ismét összecsapja tenyereit - Gyakoroljunk kicsit, vegyék fel és lendítsék meg párszor! Már érezni lehet, hogyan viselkedik, pedig nem is varázsolunk vele. Még van egy kis idő, bátran használjátok ki és lengessétek azokat a pálcákat, de csak ésszel…

- Ha valaki tud egy könnyebb varázslatot, bemutathatja társainak.

A hátralévő időben, pálca használata, gyakorlati rész

 

2.óra:

Bevezetés a bűbájok világába
Író: Révay Nándor
Dátum: 2011.08.08. 16:37
Tantárgy: Bűbájtan


- A Bűbájtan voltaképp egy alaptantárgy, akár csak az Átváltoztatástan, a Sötét Varázslatok Kivédése, Bájitaltan és Gyógynövénytan.
Mint mindegyik tantárgyban, ebben is kifejezetten  az egyik varázslattípusra fogunk koncentrálni. A jövőben erről próbálok önöknek minél több ismeretet adni, külön- külön, illetve általánosságban is.

- Először is lenne két kérdésem. Ki mit tud a bűbájokról? Miért különbözik a többi varázslattípustól?  Gondolom hallottak róluk valamit, vagy belenéztek a tankönyvbe a nyáron.
Most mondom, hogy érdemes lesz előre olvasni, mert sok kérdésem lesz a jövőben is, és lehet pontot szerezni ezek megválaszolásával. A próbálkozást is díjazom, ha van valamilyen alapja az információnak.

- Tehát, összefoglalva a hallottakat, a bűbájoknak nincsen manaszáljuk, ellentétben a többi varázstípussal. Bűbájolás hatására a mana áramlása változik meg, nem pedig manaszálat használunk. Az, hogy milyen varázslat jön létre, attól függ, milyen mértékben változtatja meg a bűbáj, a mana áramlását.
Ez lehet, egyszerűnek hangzik, de nem az. Több minden függ egymástól, és ha valahol hibádzik, a bűbáj nem jön létre.  

- Ki tud nekem mondani összefüggéseket? Mitől függhet a mana megfelelő áramlása?

- A  mana megfelelő áramlása függhet magától a pálcától. Nem mindegy például, hogy a pálcánk magja vélahaj, vagy sárkányszívizomhúr. Az utóbbi megjegyzem, hogy az átkokhoz nyújt nagyobb segítséget, az előbbi pedig a bűbájokhoz. Nem minden esetben, de merőn befolyásolhatja a sikert. Továbbá, függhet a pálcamozdulattól, ami ugyan csak fontos. Nyilván nem jön létre a bűbáj, ha lóbáljuk a pálcánkat és nem határozott mozdulattal végezzük a megfelelő mozdulatokat. Függhet még a varázsigétől és a hangsúlytól, ami szintén fontos.  Mindig tisztán, érthetően mondjuk ki a varázslatot. Na, vajon miért?  Mert rengeteg varázslat létezik, és van, amelyik csak néhány betűben tér el egy másiktól. Ha összekeverjük, vagy nem megfelelően mondjuk ki, teljesen más hatást érhetünk el.  Tehát, ne teli szájjal akarjunk megátkozni valakit, mert lehet, plusz orr helyett megszépítjük.

- Egy bűbáj hatása egészen annak megszüntetéséig tart, persze, nem tartanak örökké, idővel elévülhetnek. Hogy melyik mikor, az változó, sok mindentől függ. A megszüntetésre van egy tökéletes igézés.

Tudja valaki, melyik a bűbájok megszüntetésére legalkalmasabb igézés?

- Finite és a Finite Incantatem, amiket majd később fogunk tanulni. Első évben a Protegoval ismerkedünk, amit más néven Pajzsbűbájnak neveznek.Ez azonban csak mellékes információ, a pajzsbűbáj, ahogy a neve is mutatja nem megszüntet, "csak" megvéd.

- Léteznek bizonyos oda-vissza varázsigék, amit egy ellentétpárral is meg lehet szüntetni. Erre tökéletes példa a Lumos-Nox páros. Erre a bűbájra nem hat a Finite. Önök szerint miért nem lehet megszüntetni a bűbájokra egyébként legalkalmasabb igézéssel?
- Ennek az a magyarázata, hogy a Lumos előidézésével, kis fényt varázsolunk a pálcánk hegyére, ez teszi alkalmatlanná a további varázslásra. Ekkor alkalmazható a Nox, ami megszünteti a kis fényt.

A következő órán csoportosítani fogjuk a bűbájokat, és lesz gyakorlás is természetesen. Nem hagyom, hogy unatkozzatok. Ha valakinek kérdése van, tegye fel.

Bűbájok csoportosítása; Pajzsbűbáj

Író: Révay Nándor
Dátum: 2011.08.08. 16:55
Tantárgy: Bűbájtan


- A mai órán csoportosítjuk a bűbájokat és megismerkedünk a Pajzsbűbájjal. A bűbájok felismerése egy kicsivel nehezebb dolog. Hozhatunk létre látványos fizikai hatásokat is, de sok esetben a hatás rejtve marad a külső szemlélő elől.

- Ki tud erre példát mondani? Egy valaki mondjon nekem egy látványos hatást és egy rejtettet. Természetesen olyat, amit bűbájjal érünk el.

- Minden bűbájra jellemző, hogy közvetlenül nem fejtenek ki ártó hatást. Harcban olykor használják őket, de többek között figyelemelterelésre, koncentráció megzavarásra és egyebekre és természetesen védekezésre.
Sok bosszúságot is okozhat némelyik, vagy éppen segítséget. Gondoljunk a praktikusságra. A mindennapokban sok trükköt használunk, valami jobbá tételéhez. Pl. a tértágító bűbájt. Nagyon hasznos lehet.

- Térjünk át a csoportosításra.
A bűbájokat többféle szempont szerint is csoportosíthatjuk/osztályozhatjuk. Nem olyan nehéz ez, két szempontot jegyezzenek meg. Az egyik a nehézségük szerint, a másik a hatóidejük szerint.

Az előbbihez le kéne írni egy rövid felsorolást:

- változó pl.: Patrónus idézése vagy ide tartozik a Pajzsbűbáj is.
- enyhe: pl.: Fényvarázs,  Lebegtető bűbáj, Sebgyógyító bűbáj
- közepes pl.: Reparálás, Mumusok elleni bűbáj
- nehéz pl.: Illúziótörés
- hősies pl.: Élő szobor
- lehetetlen pl.: Mózes szava

- A csoportokhoz külön magyarázat nem szükséges, ahogy azt a nehézségi fokuk mutatja, változó erősségűek. Ez annyit tesz, hogy az alkalmazási környezettől függ , milyen nehézségi szinten kell alkalmazni.  Példát sem árt említeni… nos erre az egyik legjobb példa a Pajzsbűbáj. Milyen szerencse, hogy pont ma fogjuk gyakorolni. A Pajzsbűbáj egyszerű, de nem minden esetben. Ha erősebb varázslatot akarunk vele kivédeni, nehezebb a megfelelő alkalmazása. Jó, ha tisztában vannak vele és gyakorolják, ne érjen senkit meglepetés.


- A másik szempont a hatóidő szerinti, ami lehet:

- azonnali: Sikeres alkalmazás estén, a bűbáj azonnal létrejön, megtörténik a várt hatás, aztán elenyészik. pl.: Vízsugár
Talán ennél a varázslatnál nem is baj, gondoljanak bele, mit élne át az elszenvedő. Megfullad, mire megszűnik a hatás. A tűzvarázsnál meg… na, azt inkább nem boncolgatnám.
- végleges: Ezek a maradandó bűbájok, az elvarázslás után a hatás folyamatosan megmarad megszüntetésig pl.: Víztaszítás
- időleges: Egy bizonyos idő után elmúlik a hatás pl.: Lebegtetés
A lebegtetés során nem árt a koncentráció, nagy bosszúságot tud okozni hiánya.

 
- Az elméleti részhez hozzátartozik a bűbáj megismerése.
Első bűbájunk a Protego lesz. Mint azt említettem korábban is, Pajzsbűbájnak is nevezik, mert előidézésekor, egy átlátszó pajzs képződik, ami jobb esetben, védelmet nyújt számunkra. A pajzs mérete egyéntől függ, minden ember általában magasságához megfelelő méretű pajzsot tud létrehozni. Jól néznénk ki, ha a 191 cm-hez egy közel egy méteres pajzsot hoznék létre. Választanom kellene, melyik felemet védjem meg,  az pedig nem lenne túl kellemes érzés. A pajzs nagysága ugyan függ a varázserőnktől is, de  a legtöbb esetben megegyezik a magasságunkkal.
Hatóideje azonnali, ami szintén fontos, igaz?  Gondoljanak bele, mit csinálnának, ha nem pár pillanatot kéne várniuk a varázslat létrejöttéig. A támadó jól járna.  Nehézségi szintjét tekintve a változó erősségű varázslatok közé soroljuk. Ez azt jelenti, hogy rengeteg gyakorlásra lesz szükség tökéletes alkalmazásához.  Hogy miért most vesszük?  Mert fontos varázslatról van szó. Védelmet nyújt.
A Protegot legtöbbször átkok kivédésére használják. Fontos azonban, hogy nem minden varázslat hárítására alkalmas, ahogy ezt korábban is említettem. A Főbenjáró átkokat semmiképpen sem tudjuk vele védeni. A Protego nem csak varázslatokkal szemben véd, hisz az ige maga nem tudja, mi ellen akarjuk használni, így tárgyakat, de embereket, állatokat is távol tart tőlünk, ezeket nagyobb hatásfokkal. De ez már sötét varázslatok kivédése anyag.

- Nos, ennyit az elméleti részről. Aki jobban bele szeretne mélyülni, annak ajánlom a Varázstan haladóknak és a Védőbűbájok a gyakorlatban c. könyveket. Most pedig áttérünk a gyakorlatra...

 

Lebegtető bűbáj

Író: Révay Nándor
Dátum: 2011.08.11. 13:15
Tantárgy: Bűbájtan


- A mai órán a Lebegtető bűbájt fogjuk tanulni, mind elméletben, mint gyakorlatban. Nem győzöm elégszer mondani, hogy a gyakorlat is fontos, elvégre nem a tankönyvet tartva fogják alkalmazni. Legalább is remélem, hogy anélkül is megállják  helyüket és fejből fogják fújni, hogy melyik varázslatot hogyan idézhetnek elő.  Mennyivel egyszerűbb lesz csak pálcát hordani magukkal, nem pálcát és tankönyvet. Ehhez azonban sok gyakorlás kell. Egy óra nem elég, ezt én is nagyon jól tudom, de a helyes technikát el lehet sajátítani. A többi önökön múlik.
- Először is Mattheus Lava nevét említeném, akinek a bűbájt köszönhetjük. Gondolták volna, hogy mindössze 18 évesen sikerült létrehoznia? Márpedig így van. Ez a német fiú kísérletezett különböző varázsigékkel, inkább, kevesebb sikerrel, mint többel. Őt is a siker érzése hajtotta, mint általában a legtöbb feltalálót. Egy-két bűbáj összejött neki, végül tanulásra adta fejét és abbahagyta sikertelen kísérletezését. Tökéletesítette a lebegtetést, amit sikerült hamar elfogadtatni a varázslóvilággal.  Mi pedig több száz év után is tanulhatjuk.
- Lássuk akkor, mit tudunk a Lebegtető bűbájról.  - Valaki, mondana néhány szót róla? Mit hallott, esetleg olvasott erről a bűbájról?
- A lebegtető bűbáj, amit Levitációnak is neveznek, varázsigéje a Vingardium Leviosa. Hangsúlyosan ejtve, egészen dallamosan hangzik. Hosszúsága miatt, nem érdemes raccsolva kiejteni, legyen lassabb, de határozott az, az ige. Ez az összes varázslatra érvényes.  Minden eltévesztett betű, kiválthatja akár az ellenkező hatást. A lassúságot természetesen nem szótagolásra értem.

- Tárgyak lebegtetésére alkalmas varázslat. Hatására az adott tárgy a levegőbe emelkedik, és a varázsló képes azt a levegőben mozgatni. A tárgy súlya befolyásolhatja mindezt, túl nehéz tárgyra nem alkalmazható, azokra más bűbáj létezik, de néhány kg-os tárggyal el lehet boldogulni.
A varázslat kimondása közben alkalmazott pálcamozdulatra a legtöbben a Huss és Pöcc! kifejezéseket használják. Nem ok nélkül, valóban ez a két megfelelő szó. Majd meglátják, ha elvégzik a megfelelő pálcamozdulatokat.

- A nehézségi fokát tekintve, ami szintén nem elhanyagolandó adat, az enyhe varázslatok közzé sorolhatjuk. Ez majdnem azt jelenti, hogy bármikor gond nélkül alkalmazhatjuk. A majdnem szót, csak úgy odaraktam, feltételezem azért, hogy nem fejen állva akarnak lebegtetni.

- A hatóideje időleges, ez azt jelenti, hogy bizonyos idő múlva magától megszűnik. Minél tapasztaltabb egy varázsló, annál hosszabb ideig képes alkalmazni. Többnyire a koncentrációtól függ. Ez mind azt jelenti, hogy pl. egy első évfolyamos diáknak gondot okozna teletömött bőröndjét fellebegtetni az emeletre, vagy le a pincébe, egy harmadikosnak már kevésbé.

- Az elméleti rész körülbelül ennyi lenne, nézzük a gyakorlatit. Mindenki rakjon maga elé egy papírlapot. Egyenlőre, könnyű tárgy is megteszi, a papírlap ráadásul látványos. Vegye elő mindenki a pálcáját és álljon fel, hogy semmi ne akadályozza karját.
Először mondjuk ki együtt: Vingardium Leviosa.
Helyes, most pedig, a pálca végét a lapra irányítva, mondjuk ki a megfelelő varázsigét, miközben finom csuklómozdulatot alkalmazunk.  Figyeljetek a megfelelő hangsúlyra.

- Ha valaki próbálkozni szeretne nehezebb tárggyal, kifáradhat ide is. Nem nagy ördöngösség.



Az óra hátralévő részében gyakorlás és további beszélgetés az órai anyagról, illetve az órai anyaggal kapcsolatos dolgokról.

 

 

Zárnyitó bűbáj, mágikus retesz

 

Író: Révay Nándor
Dátum: 2011.08.11. 13:19
Tantárgy: Bűbájtan


- Azt a ládikát, amit mindenki maga előtt lát, nem véletlenül raktam oda. Ma megtanuljuk kinyitni, illetve bezárni, méghozzá kulcs nélkül. Ki tudja nekem megmondani, melyik bűbáj segítségével?  Biztos a többség, hallott már róla.

- Az Alohomorát és a Colloportust fogjuk alkalmazni. Tévedés ne essen, attól még, hogy az egyik zárnyitó, a másik elreteszelő bűbáj, nem egymás ellentettje.

- Nézzük először a zárnyitó bűbájt, elvégre azt fogjuk alkalmazni a ládika kinyitásához.
Az Alohomora a nem mágikus úton bezárt zárak, ajtók kinyitására alkalmas bűbáj. Segítségével, könnyedén ki tudunk nyitni egy kulcsra zárt ajtót, de kitűnően alkalmazhatjuk bereteszelt ajtókon is, amiket nem kulccsal zártak be. Mágikus úton bereteszelt ajtók kinyitására nem alkalmas, azokra a Finitét kell alkalmazni, vagy egyszerű mugli eszközöket. – Mondjanak nekem ilyen eszközöket, érdekelne, ki hogyan nyitna ki egy bezárt ajtót.

- Köszöntem. Visszatérve… Az Alohomora hatása azonnali, ez nyilván azt jelenti, hogy nem perceket kell várni egy zárt ajtónál. Nehézségi fokát tekintve, az enyhe varázslatok közzé soroljuk. Nem nehezebb, mint egy kulcs elfordítása.
A pálcamozdulat nagyon egyszerű, megfogjuk a pálcánkat és annak végével megérintjük a kinyitni kívánt zárat, ami, ha jól végezzük a varázslatot, nyomban kinyílik. Lássuk akkor. Nyissák ki az előttetek lévő ládát, amiben két részt fogtok találni. A baloldaliban egy kulcs lesz, azt rögtön meg fogjátok látni. A másik, lefedett részhez ne nyúljatok. Az később kell.

- Ki tudja nekem megmondani, mire fog kelleni a kulcs? Ha figyeltek, könnyű megválaszolni.

- Vegyék ki a kulcsot és rakják a láda mellé. Nem kell visszazárni vele, mert, ahogy azt hallottuk, a Colloportus bűbájhoz fog kelleni. A Colloportus a görög „kollao” - szorosan összekötni - és a latin „porta” - kapu- szavakból tevődik össze. Theodor Lyr a kitalálója. Szintén.  Mindjárt kettőt egyszerre. A két bűbáj létrejötte közt, ha jól tudom, mindössze egy hónap van. Bátran kijelenthetjük, hogy tehetséges úrról van szó, nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy hónap leforgása alatt két hasznos varázslattal is büszkélkedhetnek.

- A mágikus retesznek is nevezett bűbáj ajtók bezárására alkalmas. Az így bezárt ajtókat, nem lehet Alohomorával kinyitni, csak kulccsal, vagy más fizikai módszer segítségével. Faltörő kos, feszítővas, a jó erős lábunk, de nem is folytatom tovább… még képesek megjegyezni, aztán nézhetek… tudom, mert mi is ezt csináltuk annak idején. Az öreg professzor csak nézett, mikor elé állítottak minket. Természetesen mi csak a feladatunkat csináltuk meg. *Haloványan elmosolyodik, majd folytatja.*

- Ha az így bezárt ajtót valamilyen módon még is kinyitják, a Colloportus elveszti hatását. Tehát, ez a bűbáj pont az előző kombinációjának a fordítottja, igaz?  Kulcs-Alohomora, Colloportus-kulcs.
Nehézségi fokát tekintve, ezt is az enyhe varázslatok közzé soroljuk. És szintén nem nehezebb, mint egy kulcs elfordítása.
Hatása szintúgy azonnali, hatóideje azonban végleges.  A pálcamozdulat hasonló. A pálcánk végével határozottan rákoppintunk a zárra, miközben kimondjuk a varázsigét, ezzel előidézve a mágikus reteszt.  Lássuk ezt is. Ellenőrizzék, hogy a kulcs a ládán kívül van-e, máskülönben nem tudják kinyitni a ládát. A megfelelő pálcamozdulat, megfelelő ige, hangsúlyosan kiejtve és máris sikeres varázslatnak lejhetünk tanúi.

- Akinek sikerült bezárnia a varázslat segítségével, az fogja meg a kulcsot, és nyissa ki vele. Ha ezzel is megvan, megnézheti a lefedett reteszt, amiben egy kis meglepetés van elrejtve.  *Mindegyikben egy csokoládé.* - Szerintem, megérdemlitek. Az enyémből persze kifelejtettem.

- Ismételgessék  csak…


Az óra hátralévő részében gyakorlás.

 

/2013.02.08./



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 37
Heti: 93
Havi: 732
Össz.: 86 891

Látogatottság növelés
Oldal: Bűbájtan - 1.évfolyam
Bagolykő Mágustanodához tananyagok - © 2008 - 2024 - bktananyag.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »