Bagolykő Mágustanodához tananyagok

Megkönnyítik a vizsgázást a Bagolykő varázslatos világában

A mágiatanulás alapjai

Író: Kahlil L. Rochard
Dátum: 2011.07.23. 22:41
Tantárgy: Melodimágia


Rochard ma is az asztala mögött ül, mire a diákok elkezdenek szállingózni, ezúttal valamit olvasgatva, fel-felpillantva könyvéből. A csengetés után hagyományosan vár még két-három percet, hogy időt adjon a későknek, aztán feláll és a katedrát megkerülve belefog előadásába.
- A világot állandóan vagy időről időre mesterek járják, keresve a melodimágiával bíró gyerekeket és fiatalokat. A tanítón áll, hogy eldöntse, melyik iskola a legmegfelelőbb nekik, vagy hogy saját belátása szerint tanítson. Általánosságban négy irányzatot ismernek el, ezeket hívják "iskolának". Ezeken belül persze léteznek árnyalatok és módosulatok, de a főbb iskolák a következők:-*A táblához lép, hogy felírja a következőket, nagyvonalakban, mellette magyarázva.*
-A Keleti, ahol akárcsak rengeteg dolgot, sokkal keményebben és kötöttebb formák, szabályok szerint tanítanak. Ez egyrészt fegyelmezettséget és biztos kezet ad, másrészt, kicsit visszafogja a tanulókat. Ehhez számos olyan gyakorlat társul, mely a fizikai és pszichikai erősödést szolgálja, mely segít a helyes légzés elsajátításában. Gyakran alkalmaznak meditációt is, nagy szerepet kapnak a hagyományok. Hangszerei többnyire keletiek.
-A Nyugati, módszereivel sokkal inkább a modern tudományokra támaszkodik, a pszichológiára és vívmányaira. Több szabadságot garantál, de több önálló munkát és ötletességet is kíván. A légzéstechnikára itt is hangsúlyt fektetnek, valamint az utóbbi időben kezd átvenni elemeket a keleti kultúrából. Hangszerei vegyesek, klasszikus és modern egyaránt akad köztük.
-Sámán ösvény- főként a természet közelségére és békéjére vágyók útja, Hangsúlyt fektet a természet elemeinek tiszteletére, megértésére, egyben a lélek egyensúlyára és a meglévő értékek megóvására. Főként gyógyítók, druidák, sámánok választják ezt a békés, civilizációtól általában eltávolodó ágat. Többnyire megtagadják a melodimágia fegyverként való használatát, nagy szakértői a gyógyfüveknek és főzeteknek, de gyakran vegetariánusok is, hogy ne kelljen életet kioltaniuk. Jellegzetes hangszereik a dob, a csörgő és a síp.
-Vannak mesterek- főként nők- akik csak a hangjukat használják. Ezeket  boszorkákat leginkább a mitikus Szirének Iskolájaként emlegetik, kicsi, de említésre méltó csoportot alkotnak, gyakran kötik őket össze Apollónnal- főként gyógyítók, jósok és igézők.

- Minden ágnak három nagy lépcsője van, ami a képesség uralásának egyes szakaszait jelenti. Amikor a tanoncok elkezdenek ismerkedni az erővel, még egyik lépcsőt sem érik el- ezen a szinten nem irányítják az erőt, így ez a legveszélyesebb szakasz. Ha felgyülemlik az erő és megvan a kellő indulat, a mágia önállósíthatja magát és végrehajthatnak akár felsőbb szintű [értsd: második vagy harmadik lépcsős] varázslatokat is, azonban tökéletlenül. A leggyakrabban félelemről vagy dühről van szó, ezek aktiválják az önvédelmi mechanizmusokat.-*Folytatja aztán, másik témára térve. Most és az elkövetkező két-három órában ezekkel a leglényegesebb, alap dolgokkal akar foglalkozni, hogy rendesen átrágják.*
- Az első lépcső ott kezdődik, ahol a gyakorló már nem érzéssel, hanem akarattal tudja felébreszteni és használni erejét. Ezen a szinten az alap technikák sajátíthatóak el- az auris, a hullámkeltés, a hullámtörés, az echo, az umbra, a saját vox interna meghallása, bár áganként mutatkoznak apróbb eltérések. A második lépcső a haladóké, míg a harmadik lépcső már a legmagasabb- aki meg tudja idézni ennek varázslatait, mester címet kap, bár a tökéletesítésre egy életen át van mód.-*Teszi hozzá, miközben a táblára a tankönyv néhány oldalának számát írja, amit elolvasásra szán. Ezeken a következő szöveg áll:

Az erő típusa(ága) szerinti felosztás és lépcsői:

 Igézők

impressario(lenyűgöző)- a név beszédes, az első lépcső leginkább eltereli az ember figyelmét, ámulatba ejti és úgy manipulálja, hogy ne vegye észre. Befolyásol, de nem kényszeríthet senkit semmi olyanra, amit természetéből adódóan nem tenne meg. Ha valami hangosabb, vagy feltűnőbb kerül a képbe, ami elvonja az „áldozat” figyelmét, a varázs megtörik. Hallják a saját belső hangjukat és másokét is, képesek hangulatok, érzések megkülönböztetésére.
illigo(béklyózó)- a haladók képesek elfedni, lehalkítani az áldozat belső hangját, így kiütni gondolatait és akaratának egy részét, ami jóval erősebbé teszi már. Megtörhető, ha egy másik személy hozzáér az áldozathoz vagy valami olyan történik, ami megzavarja az illigot, esetleg a környezet hirtelen és túl nagy mértékű változása. Sokkal finomabb árnyalatokat, hangulatokat és rejtett érzéseket is észlel.
imperator(uralkodó)- a mesterek csaknem abszolút hatalommal bírnak, megállítani csak másik, azonos szintű melodimágus tudja. Egyetlen szava parancs, képes elnémítani a belső hangot vagy ha kedve tartja, meghagyni a gondolatokat és mégis irányítani a testet, csak az akaratot igázva le. Hallja a gondolatokat, amiket nem rejtenek el.  

Gyógyítók

alternaria(hangoló)- a saját belső hangja mellett az élőlények harmóniáit érzékeli, így képes a betegségek érzékelésére, a disszonáns hangokat figyelve gyógyítani főzetekkel, varázslatokkal. Az echo kimutatja a szövetek rendellenességeit, eltéréseit, segít lokalizálni a problémás területet.
medicago(gyógyító)- pontosan értelmezni tudja a diszharmóniát, erejét is felhasználva, hogy felgyorsítsa a gyógyulást, de képtelen csak melodimágiával gyógyítani. Képesek fájdalmat, vérzést, lázat csillapítani és nyugtatni is. Az echo sokkal pontosabb, kifinomultabb.
albimanus(fehérkezű)- képesek befolyásolni a test harmóniáit és akár életben is tartani korlátozott ideig súlyos betegeket, sérülteket, hogy időt nyerjenek a szervezetnek a küzdelemhez vagy épp a gyógyszereknek és ellenmérgeknek, hogy hassanak.  

Fizikaisok

lacus(csendes víz)- az echo meg tudja különböztetni az anyagokat, a tanonc képes hullámot kelteni gázban, folyadékban és szilárd anyagban is. A fizikusok főként erejükre támaszkodnak, ezt használhatják egyéb képességek pótlásánál, valamint érzékenyebbek a szilárd dolgokban terjedő hullámokra. A hullámpajzs (umbra) visszaverhet varázslatokat (a levegőhullám felületéről pattan le).
cachinnus(morajló)- az echo erősödik és a szerkezeti hibákat is észleli. A hullámok ereje megnő, már súlyosabb tárgyak mozgatására is alkalmasak. A pajzs itt válik jelentőssé, mivel meg tud állítani elhajított tárgyakat, kisebb élőlényeket is.
fulminans(mennydörgő)- a melodimágus képes akár kisebb földmozgást is előidézni, víz melletti területeken akár a tó, tenger hullámzását is. Pontosan megtalálja az anyagok és szerkezetek gyenge pontjait. A hullámpajzson nagyon nehéz áthatolni, csak nagyon súlyos tárgyak, lények képesek rá.


- Ha elolvastátok és nincs kérdésetek, mehettek!-
*Szól, amikor látja, hogy többen a szöveg végére értek, s valóban, a terem apránként kiürül.

Melodimágia vs. pálcás mágia

Író: Kahlil L. Rochard
Dátum: 2011.07.27. 18:35
Tantárgy: Melodimágia

 

Ma kifejezetten rossz idő uralkodik odakint- olyan sötét van, hogy az osztályban napközben is égnek a fáklyák, hogy látni lehessen. Rochard azonban töretlen kedéllyel várakozik, asztalának dőlve, jobbjánál a már megszokott bögrével, a tábla előtt pedig rengeteg, mindenfelé lerakott hangszerrel. Amint felhangzik a csengő és a diákok elhelyezkednek a padokban, neki is fog.
- Az előző órán a melodimágia ágairól, lépcsőiről és iskoláiról beszéltünk. Már ezeknél is látszott, hogy igen eltérő a pálcás varázslatoktól, azonban ma mélyebben beleássuk magunkat ebbe az összehasonlításba, mielőtt belekezdenénk a varázslatok taglalásába.-*Talán nem az év legérdekfeszítőbb órája, de a maga módján ez is érdekes, úgyhogy reméli, a nebulók továbbra is rendesen viselik magukat, mert fontos anyagrész.*
- A legnyilvánvalóbb eltérés a varázslatok terén mutatkozik- míg a pálcás mágia kötött szavakkal, hangsúllyal és mozdulatokkal dolgozik, a melodimágia sokkal flexibilisebb. A hang színe, ereje, magassága, tartama, a hangok különféle dallamai szinte végtelen lehetőséget kínálnak. Fontos azonban megjegyezni, hogy mivel ősibb, sokkal pontatlanabb és primitívebb is, egyes varázslatokra pedig teljesen alkalmatlan, például tárgyak átváltoztatására. Tárgyakat is csak bizonyos szintig lehet megbűvölni.-*Kezébe veszi teáját, hogy kezeit melengesse- ma nem kell a táblára írnia és kicsit fázik, de zsebre tenni mégis illetlenség lenne.*
- Az következő lényeges eltérés, hogy a melodimágia nem feltétlen szorul hangszerekre, mivel a varázsló a saját hangját is használhatja. Ez elsőre nem tűnik annyira effektívnek, azonban a mágia lehetővé teszi, hogy hihetetlen módon változtathassák hangjukat, így kellő képzéssel félelmetes eszköz.-*Hát, szemléltetésképp biztos nem az övé a legmegfelelőbb, elvégre még mindig olyan halkan magyaráz, hogy aki beszélni próbál mellette, egészen biztosan semmit sem fog hallani az órájából. Ennek ellenére jobb, ha nem becsülik alá.*
- Bár magában is használható- csakúgy, mint a normál mágia is spontán, pálca nélkül jelentkezik először- a birtokló választása, hogy hangszert, éneket, vagy mindkettőt használ-e. A hangszer könnyít a dolgokon és ha az ember elsajátítja a rajta való játékot, már csak a fantáziáján múlik, milyen dallamokkal dolgozik, ráadásul a hangszer és a mágus ereje összeadódnak. Az ének, mivel közvetlenül képzett hang, nehezebben irányítható, de megvannak a maga előnyei- impulzívabb, erősebb és mindig "kéznél" van. A három lehetőség közül a zene és ének kettőse a legerősebb- azt persze nem minden hangszer teszi lehetővé, hogy az ember egyszerre énekeljen és kísérje magát, de tagadhatatlanul ezeket becsülték a legjobban. Ide tartoznak a pengetősök, a zongora, az ütőhangszerek és néhány vonós is, hogy csak a legismertebbeket említsük.-*Belekortyol az italba, hogy felfrissítse a torkát, mielőtt folytatja a már említett hangszerekkel.*
- Van még egy hasonlóság a hangszerek és a pálcák közt- ahogy a pálcák magja előnyöket ad bizonyos varázslattípusoknál, úgy a hangszereknek is megvan a maga gyengéjük vagy erősségük az egyes ágak szemszögéből nézve. Az orgona például lehetővé teszi, hogy az ember énekeljen mellette, azonban ez nem igazán bírható tüdővel. Az orgona egyébként a legproblémásabb hangszerek egyike, méreteinek és iszonyatos erejének köszönhetően, ráadásul tökéletesen megtanulni játszani rajta nagyon sokáig tart.-*A részletesebb taglalásba most nem menne bele, inkább a téma egy másik szálát bontja tovább, ha már magával hozta azt a zenekarnak elegendő hangszert, amit a tábla előtt helyezett el, kissé elbarikádozva az oda vezető utat, de szerencsére, nem az a típus, aki beszéd közben fel-alá járkál.*
- Hangszerhez két módon juthat az ember- hozzáértő készítőnél, illetve ha kitanulja a mesterséget és alkot egyet magának. Azonban a tehetséges hangszerkészítő éppoly ritka, mint a pálcamesterek. Európában az első hangszerkészítő műhelyek a reneszánsz idején alakultak ki. A hangszereket a 19. század közepéig kis műhelyek, manufaktúrák állították elő- a melodimágiában még mindig így van, hiszen sokkal összetettebb folyamat egy megbűvölt hangszer elkészítése és nincs is szükség tömeggyártásra.-*Talán nem is lenne lehetséges, tekintve azt a szükséges tudást és nyersanyagot, amit egy-egy hangszer igényel.*
- További hasonlóság, hogy a vásárolt, vagy kapott hangszer maga választja a varázslót- az erőt és a jellemet egyaránt figyeli, hogy összhangban legyenek. Épp ezért lehetséges, hogy más hangszerét használjuk, azonban nem használhatjuk ki teljes erejét, s nemegyszer védőbűbájjal látják el a tárgyakat, hogy illetéktelen kezekben meg se szólaljon, vagy elromoljon. Ezek a hangszerek készítése során épülnek bele, később már nem adhatóak hozzá- sokszor a mintának, a faragásnak van ilyen funkciója, vagy a hangdoboz belsejébe festik.-*A kezében egy sámándobot látni, aminek gazdag motívumai közt szinte elbújnak azok, amikkel a fekete mágiára való használatát akadályozza a készítő, szinte észrevétlen. Ezek a minták pedig lemoshatatlanok, megtörésükkel pedig könnyen megsemmisülhet a dob maga- nem kifizetődő a lopott holmi.*
- Gondolom, sejtitek, hogy a hangszerek egyes részei is varázzsal vannak átitatva, leggyakrabban húrjaik készülnek különleges anyagokból, de a fájuk és fémjük is kezelhető.-*A hangszerkészítés külön órát igényelne, így nem részletezi jobban, helyette egy másik érdekességet szeretne megmutatni a jelenlévőknek.*
-Az előző tulaj általában nyomot hagy a hangszerben- hiszen tovább élnek gazdájuknál és nem feltétlen veszítik el varázserejüket; idővel azonban halványul ez a befolyás és ismét mágushoz kerülhetnek. Az erejüket vesztő hangszerek általában külsőre nem adják jelét hibának, azonban vagy közönséges hangszerré válnak, vagy teljesen elnémulnak és nem lehet őket megszólaltatni - elvesztik a "lelküket". Mint ez a triangulum.-*Emel a magasba egy csillogó fémháromszöget, majd a hozzá illő pálcával megüti, azonban a várt csengő hang elmarad. A diákok kezébe adja, hagy győződjenek meg róla a saját fülükkel, milyen egy lelkenincs hangszer. Azonban kipróbálhatóak a mágikus társai is, amiknek érintése bizsergetőbb vagy épp égetőbb- némelyik darab háklis a gondatlan kezekre, de egyértelműen érezni, hogy van bennük erő. Azonban előttük még néhány szó következik, zárásképp.*
-A következő órán az erővel és a uralásának alapjaival folytatjuk. Aki ráér, jöjjön nézelődni, sőt, próbálgatni is lehet. Aki siet, aló mars, indulás!-*int búcsút  az ebédre rohanóknak, majd a közelebb óvatoskodók kíváncsiságát igyekszik kielégíteni, a hangszerekről magyarázva.*
 

Az erő és hordozója

Író: Kahlil L. Rochard
Dátum: 2012.09.28. 19:27
Tantárgy: Melodimágia

A mai óra hosszúnak ígérkezik, így alighogy felhangzik a csengő, Rochard már a katedrán áll, megszokott óriási bögréjével és bele is kezd az anyagba.
- Gyakori kérdés, hogyan lehet felismerni egy melodimágust. Az őszinte válasz, hogy első pillantásra sehogy. Ahogy, ha az öltözete nem árulja el, egy mágus semmiben sem különbözik egy muglitól, úgy egy melodimágus sem különbözik tőlük. Az erő, ami mássá teszi őket, velük születik, de sokáig rejtve marad, serdülő-, de akár felnőttkorig is. Az, hogy kiben lakozik, előre megjósolhatatlan.-
*Láthatólag kissé elbizonytalanította hallgatóságát, elvégre, a legtöbb varázsképesség öröklődő, vagy tanulható, nem ennyire véletlenszerű. Krétát vesz a kezébe, aztán a táblához sétál, hogy szavait illusztrálja.*
-Képzeljétek el, hogy a hangok, a zene állandóan áramló folyamot képeznek a világon,-*a táblán leginkább egy vízfelszínre hulló cseppek keltette hullámok sokasága rajzolódik ki, ahogy összeérnek és befolyásolják egymást, majd a kréta helye egyes egymást keresztező hullámok pontjaira mutat*- s úgy tűnik, leginkább a jó időben-jó helyen a kulcs, de hogy a fogantatás, a magzatkor, vagy maga a születés, nem tudjuk.  Az biztos, hogy nem kötődik sem vérvonalhoz, sem a "klasszikus" varázserőhöz, tehát hordozója nem feltétlen képes pálcás varázslatokra is.-*Kis szünetet tart, hogy hagyja leülepedni a mondottakat, mielőtt továbblépne.*
-Azt, hogy kinél melyik ág jelentkezik, örökölt adottságai és az első évek hatásai határozzák meg, mindaz, ami személyiségének alapját adja, ami tudatalattiját jelenti. Épp ezért, bár nem abszolút érvényű, minden ághoz tartozik egy típus. Különleges eset, amikor valaki több ágat is ural egyszerre. Gyakoribb formája a páros ág, amikor az igézéshez vagy a fizikaihoz egy közepesen erős gyógyítói ág is társul- ilyen esetben a hordozó nagyjából egyformán jó mindkettőben, de sosem lesz igazán kiemelkedő egyik ágban sem. Sokkal nagyobb kuriózum azonban a mindhárom ágat uraló ember, aminek néha a létezését is megkérdőjelezik, ugyanis azt jelentené, hogy a hordozó személyisége univerzális, esetleg több személyiséggel is rendelkezik. Épp ezért, sokan inkább azt az elméletet támogatják, miszerint ez az igézés egy extrém formája, amikor a mágus képes saját magát és erejét is áthangolni.-*A vége ugyan már inkább érdekesség, nem kötelező tudnivaló, mégis, mivel szerves része ennek az anyagnak, inkább megemlíti. Ezen az órán egyébként is elméleti dolgokat kell magyaráznia.*
- A lappangó erőt képesek megérezni más, képzett melodimágusok, „mesterek”. Hangsúlyozom, csak az erőt, az ágat csak azután tudjuk megállapítani, hogy az „felébredt”. Megmutatkozhat ugyanis spontán kitöréssel is, ami jóval veszélyesebb. Mit gondoltok, miért?-*Síri csönd száll az osztályra, nyilvánvalóan senki sem meri megkockáztatni, hogy találgasson, úgyhogy némi várakozás után kortyol teájából és megválaszolja saját kérdését.*
- Már elmondtuk, hogy természetmágia, és tudva, milyen régi a zene, érezhető, hogy maga a melodimágia is ősi. Érzésekhez és ösztönökhöz van kötve- legerősebben félelemhez, haraghoz, agresszióhoz, fájdalomhoz, veszélyérzethez. Működésbe léphet pusztán azért, mert védeni, vagy segíteni akarja birtoklóját, de az első kitörése irányíthatatlan. Ez leginkább modern világunkban okoz gondot- az adottság ritka, kiszámíthatatlan és kevés mágus van ahhoz, hogy minden érintett gyermeket időben felismerjenek.-*Ez furcsa lehet- hiszen ha ennyire veszélyes, miért nincs rá valami megoldás? Látja a kérdést többek arcán is, így folytatja a magyarázatot.*
- A legtöbb törzsnél van felnőttéválási rituálé, egyfajta beavatás, mely fizikai vagy pszichikai erőpróba- egy veszélyes állat megölése, nagy fájdalommal járó procedúra kiállása. Ez arra is szolgált, hogy megnyilvánulásra bírják az egyénben rejlő, lappangó erőket. Idővel azonban ezek a rítusok eltűntek a legtöbb kultúrából, így a feladat a mesterekre hárul, akik általában igyekeznek a lehető legkíméletesebben ébreszteni fel a lappangó erőt. Közvetlenül az első, stressz által kiváltott megmutatkozás után pedig behangolják, azaz nyugalmi állapotba hozzák az erőt. Itt veszi kezdetét a tanulási folyamat.-*Újabb kortynyi szünet, mert a torka kicsit nehezen bírja a tempót.*
- A mester a hangolás alatt kialakít egy köteléket, ú.n. catenát, mely nem a tanonchoz, hanem annak erejéhez kapcsolódik. Arra szolgál, hogy figyelhesse és féken tarthassa-  érzékeli a mágiahasználatot és az erő stabilitását, távolságtól függetlenül. A kapcsolat a bejegyzésig él, mert az önállóság elismerésével megszűnik, amikor az új melodimágus nevet kap és már saját tetteiért felel.-*Ez a tanoncoknak lehet érdekes, ha még nem vették a fáradságot, hogy utánajárjanak, valamint emlékezteti őket arra az egy szabályra, amit lefektetett számukra. Végigjáratja tekintetét az osztályon, megkeresve őket, aztán folytatja.*
- A tanonc első önálló lépése a kabala választása, ami a vészfékje, ha egyszerűek akarunk lenni. Valami, ami segít megtartani nyugalmát vagy lecsillapítani, emlékeztetni arra, hogy nem veszítheti el az önuralmát, hisz olyan erők birtokában van, amik veszélyeztetik környezetét. A gyakorlások során megtanulja használni, hogy akár az érintése, vagy említése is elég legyen. A kabala idővel változhat, ahogy változik a személyiség, de a megtanult módszer továbbra is működni fog. Általában egy tárgyról van szó, amit a mágus magával hord, de lehet bármi, amihez elég erős érzelmek fűzik, hogy észhez téríthessék, egy emlék, egy élőlény, vagy egy sebhely is. Hogy valaki elárulja-e, mi a kabalája, teljesen az ő felelőssége, nem köteles számot adni róla.-*Jegyzeteibe pillantva ellenőrzi, mindent elmondott-e, amit akart, aztán széles mozdulattal int a diákság felé.*
- A bejegyzésről és önállóságról később lesz majd szó, mára ennyi volt. Oszolj!
 

Hallás és hullámkeltés

Író: Kahlil L. Rochard
Dátum: 2013.01.12. 03:29
Tantárgy: Melodimágia

A melodimágia kulcsszava: összhang, harmónia. Mivel főképp érzelmek segítenek az irányításában, ébresztésében, szükséges ennek az egyensúlynak a megtalálása, hogy uralható legyen és ne okozzon kárt, hiszen sok bűbája könnyen válhat fegyverré. Az összhangra mindhárom ágnak hatalmas szüksége van- összhangra magukkal és erejükkel, sőt, sokáig hangolóknak is nevezték az ilyen mágusokat. Képesek ugyanis megérezni az anyagok, a test és a lélek megbomlott harmóniáit és helyreállítani azokat.

Épp ezért a melodimágia két részre oszlik:
Az auris a passzívnak is nevezett, a hallás. A legelső képesség, ami kifejlődik, még jóval a hullámkeltés és az aktív mágia előtt, mivel sokkal kisebb erőbefektetést igényel, valamint nem szükséges hozzá a mágia áramlásának uralása. Az auris abszolút hallást ad- az infrahangoktól a normál emberi fül által észlelt sávon át az ultrahangokig, bár nem egyszerre. A használó maga hangolja át a frekvenciát- ahogy arra néhány állatfaj is képes- valamint változtathatja hallásának érzékenységét is, ami a hangerőt illeti. Minden mágus képes a saját belső hangjának hallására, amely segít neki megismerni, formálni és kontrollálni magát. Ezen felül minden ágnak megvan a maga különleges sávja, ahol a képességek már a három érintett sík felé oszlanak el. A fizikaisok az anyagot képesek megkülönböztetni, annak struktúráját, összetételét, de korlátozva van élő-élettelen elkülönítésénél. A gyógyítók a szöveteket képesek felismerni, legyen az növényi vagy állati, minden élőt szét tudnak bontani egészen apró részekre, izmokra, szálakra, pontokra; valamilyen szinten érzékelik az energia áramlását is, így a varázserő rendellenessége által okozott kórokat is gyógyíthatják. Képtelenek azonban felismerni az egyéneket, legjobb esetben is csak fajokat, alfajokat tudnak azonosítani. Az igézők az elmékre, lelkekre érzékenyek, így egyéneket, vagy egy egyén személyiségeit is el tudják különíteni, meghallani hangulatait, gondolatait, belső hangjukat. Képtelenek viszont bármiféle különbséget tenni az élettelen tárgyak között, ha azok formája megegyezik. A melodimágia csaknem minden összetettebb technikája a hallásra épül, ahogy mondják- minden általunk keltett hullám visszatér hozzánk. Hallani kell tehát ezeket.
A másik a fluctus, a hullámkeltés, ami aktív erőhasználatot igényel. A melodimágus ereje segítségével változtatja a hullámhoz használt hangokat, a körülményekhez és céljaihoz igazítva. A legfontosabb a közeg, amiben a hang terjedni fog- annak sűrűsége, hőmérséklete, esetleges páratartalma, mozgása és hogy terjednek-e benne más hullámok is épp.

Intenzitás: a hullám „hatósugarát” határozza meg, minél intenzívebb, annál messzebbre jut. Közeli céloknál nem lehet erős, mivel a visszavőrődő hang fájdalomhoz és akár halláskárosodáshoz is vezethet.
Frekvencia: a hang magasságát az egy másodperc alatti rezgések száma határozza meg. Szintén hatással van a hullám hatósugarára és áthatolóképességére, mivel a különböző hullámok másként terjednek és verődnek vissza.
Magasság szerint megkülönböztetünk:
     -alacsony frekvenciájú hullámok: tovább terjednek, nem verődnek vissza kis akadályokról, jobban szórónak
     -magas frekvenciájú hullámok: íveik koncentráltabbak, kis tárgyakról is visszaverődnek, kisebb a hatósugaruk

 Alacsony (low) és magad (high) frekvenciájú hullámok terjedési ívei.

Összetétel szerint megkülönböztetünk:
     -modulált (FM): hangív, mely csökkenő frekvenciájú jelek sorozatából áll. A pontos lokalizációt szolgálja (fél mm)
     -konstans frekvencia (CF): általában egyetlen frekvencia, mellyel mozgást lehet érzékelni és annak sebességét mérni (a Doppler-effektus segítségével )
Egyetlen jel mindkét struktúrát tartalmazhatja.

Harmonikus összetétel: hullám állhat egy hangból vagy több, harmonikus sorozatot alkotó frekvenciából. Az utóbbi esetben egy hang dominál, mégpedig a sorozat legerősebbje.
Időtartam: egy hívás hossza lehet 0,2-100 millimásodperc, attól függően, mennyire pontos információkat akarunk. Minél rövidebb, annál kevesebb információval szolgál, viszont annál gyakoribb frissítést tesz lehetővé, így a mozgás gyorsaságához igazodik.
Intervallum: két egymást követő hullám közt eltelt idő. Két szempontból meghatározó - milyen gyorsan frissülnek az információk és mekkora az észlelés maximális távolsága. Ez azért van, mert egyszerre csak egy hullám figyelhető, aminek meg kell várni a visszatérését.
 

Echolokáció

Író: Kahlil L. Rochard
Dátum: 2013.02.06. 16:01
Tantárgy: Melodimágia


- A mai óránk témája az echolokáció, röviden echo. Tudjátok , mi ez és hogyan működik?-*Az előző órán a két legelemibb részt vették át, most az ezekre épülő alaptechnikák következnek, ezek között ez az első és a legegyszerűbb. A kérdésre érkező reakció is ezt tükrözi, hiszen egyszerre több kéz is a magasba lendül.*
- Az echolokáció a hang általi tájékozódás. Hangvisszaverődés megfigyelése.
- A válasz helyes, számos állatfaj használja, különböző hangfrekvenciákon, bár nem csak tájékozódásra- szolgálhat vadászatra is. Előfordul denevéreknél, cetféléknél, néhány madárnál és kisebb emlősnél is. Az alap a kibocsátott és visszaverődő hang közti különbségek értékelése- az irányából, az időkülönbségből és a hang színéből meglehetősen pontos modell alkotható a környezetről.-*
A táblán lévő papírra koppint pálcájával, mire az megelevenedik, egy kis ábrát mutatva a diákoknak.

- Azt azonban kevesen tudják, hogy az ember is képes rá. Először 1749-ben figyelt fel rá a mugli tudomány, hogy vak emberek képesek megállapítani, van-e előttük valamilyen akadály, anélkül, hogy hozzáérnének.Sokáig különféle okokkal magyarázták- az aura, az éter áramlásának érzékelésével, az arcon a légáramlás érzésével, összesen vagy 16 elmélet létezett rá.-*Tegyük hozzá, egyik képtelenebb volt, mint a másik, de a mugli és a varázstudomány is magáénak mondhat néhány olyan művet, amit legszívesebben letagadna.*
- Később bebizonyították, hogy ún. passzív echolokációt használnak, a környezetük visszhangjaira támaszkodnak. Létezik azonban aktív echolokáció is, ami annyiban tér el a másiktól, hogy a saját maguk által kiadott hangok visszaverődését figyelik. Ez lehetővé teszi, hogy megállapítsák egy tárgy nagyságát, alakját, távolságát, nagyjábóli sűrűségét, ha jók a hallásviszonyok A technikát ma már oktatják és látók számára is elérhető, bár ők nehezebben tanulják meg. Mit gondoltok, mi az előnye a fehér bottal szemben?-*Újabb pofonegyszerű kérdés, ahol már több embert is felszólíthat, elvégre mindenki másképp láthatja.*
- A fehér bottal csak azt lehet megállapítani, hogy akadály van előttünk, de hogy milyen azt nem.
- Jól tudunk következtetni az akadály kiterjedésére. Meg a kéz is szabad marad, ha nem kell a botot fogni.
- Valamint a bot legfeljebb 120-150 centis kört képes érzékelni. A hang viszont minden irányba terjed, így térbeli képet kaphatnak környezetükről, így könnyebb navigálni is. Ami érdekes, hogy a gyakorlott echozoknál a visszaverődő hangokat az agy eredetileg látással foglalkozó része dolgozza fel. Tehát tényleg kialakulhat egy kép az agyban. A másik megdöbbentő dolog a pontosság. Bármilyen mágia nélkül egy tapasztalt mugli csaknem olyan apró eltéréseket is érzékel, mint egyes denevérfajták, ami nagy szó. Tehát ez a technika, amennyire ámulatba ejtő, annyira bárki számára elérhető, aki hajlandó erőt és időt áldozni rá. Mit gondoltok, miben tér el ettől a melodimágiával történő echozás?-*
A mai órán először érezni némi bizonytalanságot, még a tanoncok részéről is, akik inkább meghúzzák magukat és hallgatnak, bár a sima diákok egy darabig várakozva néznek rájuk.*
- Esetleg plusz dolgokkal ruházzák fel a sima echozást? Mondjuk a fizikai ággal megsemmisíthető az akadály?
- Nem, az echo nem befolyásolja a dolgokat, tényleg csak visszaverődő hangok. Azonban mágiával a kiadott és hallott hangok skálája is szélesebb. A fizikaisok képesek a visszatért hangokból megállapítani, milyen anyagból készült, ami előttük áll, van-e szerkezeti hibája, gyengéje és hol. Ami a gyógyítókat érinti, segítségével különbséget tudnak tenni az élőlények, a szövettípusok, valamint egészséges és beteg szövetek közt. Az igézők számára az eltérést az elmék, vagy ha úgy tetszik, a lelkek jelentik, képtelenek különbséget tenni élő és élettelen tárgyak közt, ha a formájuk egyforma.-*
Ezt már említette, azonban úgy tűnik, jó, hogy visszatért rá, mert egy másik kéz rebben a magasba.*
- Valami példát esetleg mondana a tanár úr? Milyen élő és élettelen tárgynak van azonos formája?
- Próbáld meg úgy elképzelni, mint egy öntudatlan ember és egy próbababa közti különbséget. A lényeg, hogy nem tud különbséget tenni állati vagy növényi szövet és más anyagok közt. Az számára mind csak anyag. Ha ezt átvetítjük a fizikaisokra, ők nem tudnák megmondani két eltérő rasszhoz tartozó emberről, melyik melyik, míg egy gyógyító igen. Eltérőek ugyanis egyes szöveteik, pl az izmaik összetétele.
-*A kérdés hallatán a többiek is kezdenek felbátorodni, így újabb érkezik, valahonnan a hátsó sorokból.*
- Az jutott eszembe, hogy a mugli orvoslásban szoktak beültetni fém dolgokat. Egy gyógyító ezt érzékeli nyilván, de például egy fizikais is képes ezt megállapítani?
- Igen, egy fizikais is képes, bár csak az élettelen anyagokat képes pontosan felismerni, az eltérést a szövetektől érzékeli.
-*Örül az érdeklődésnek, mert ez is jelzi, hogy egyesek elkezdtek foglalkozni a dologgal és gondolkodni rajta. A csend azonban kicsit hosszabbra nyúlik, így folytatja megkezdett előadását.*
- Hogyan is érhető el az észlelés sokfélesége? Ez a rész már említve volt a hullámkeltésnél és hallásnál, de inkább a gyakorlatisoknak fontos. Nektek legyen elég, hogy a hallás és a hullámhoz használt a hangok tulajdonságainak változtatása lehetővé teszi az echo különböző akusztikai környezetekhez és célokhoz való igazítását. A legfőbb befolyásoló tényezők a levegő hőmérséklete, páratartalma, mozgása és a környezet zaja, ezekhez szabják a keltett hullám paramétereit. A következő óra gyakorlati lesz, a feladatotok annyi, hogy hozzatok magatokkal egy nagyjából 30 centi átmérőjű, merev tárgyat, mondjuk fából, fémből, vagy műanyagból. További szép napot!
 

Echolokáció - gyakorlatok

Író: Kahlil L. Rochard
Dátum: 2013.02.06. 18:20
Tantárgy: Melodimágia

Az echolokáció az érzék csiszolásával kezdődik, azzal, hogy gyakoroljuk, mi mindenre kell odafigyelni hallás közben. Ezek közé tartozik a fáziseltolódás, a többszörös visszaverődés, a térhatások, a hangszínszabályozás, az úsztatás és így tovább. A zenészek képezik magukat, hogy ezeknek a finomságoknak tudatában legyenek, azonban a hanglokáció fejlesztéséhez is szükségesek. Mivel ez a technika mindenki számára elérhető, behatóbban fogunk foglalkozni vele.
//A szövegek egy angol oldalról származnak, mely valóban echolokációra tanít, a saját fordításom. Az eredeti Tim Jonhson blogján található
, szabadon elérhető EZEN a címen.//

Ha még nem próbálkoztatok ilyesmivel, minden bizonnyal nehéz elképzelni, hol is kezdjétek el. Az egyik módja, hogy csendes helyen, például a szobátokban ülve foglalkoztok a gyakorlatokkal, amiket nemsokára kipróbálunk. A másik, hogy a hétköznapi életben nyitott füllel jártok, azaz mozgás közben, valódi helyzetekben próbáltok jobban odafigyelni. Ne várjátok azonban, hogy rögtön elsőre tökéletesen tájékozódjatok, hiszen nem csak hallani, de értelmezni is meg kell tanulni a hallottakat - embere válogatja, ki mennyi gyakorlással jut el erre a szintre.
Ezek a gyakorlatok alapszintűek, az elsajátításuk után érdemes bonyolultabbakkal próbálkozni.

1. gyakorlat: figyelmes zenehallgatás
Ha sok zenét hallgatsz, ez jó módja annak, hogy belekezdj hallásod finomításába. Válassz ki egy számot, és hallgatása közben ügyelj a részletekre! Próbáld meg kihallani és megnevezni valamennyi hangszert!

Melyik hangszer melyik hangszóróból/füllhallgatóból szól? Esetleg mindkettőből? Ezt az effektust nevezzük úsztatásnak, és a legtöbb dal a hangszert messzebb "úsztatja" az egyik oldalon, mint a másikon. Ennek célja, hogy a hangszerek térbeli elrendezésének érzését adja - ha rájössz a trükkjére, képes leszel megmondani, melyik hangszer hol helyezkedik el a képzeletbeli pódiumon egymáshoz képest.
Próbáld meghatározni, milyen "messze" vannak tőled az egyes hangszerek (a vokált is beleértve). Ezt általában több vagy kevesebb visszhang hozzáadásával érik el a stúdióban a felvétel során. Minél több visszhang van hozzáadva, annál távolabbinak fog a hangszer tűnni, valamint nagyobbnak a tér - a rövid visszhang közeli falak benyomását kelti.
Hasonlíts össze különböző számokat! Nemcsak a számok, az egyes előadók, stúdiók és kiadók is különböznek, előnyben részesítenek bizonyos hangzásokat.

2. gyakorlat: felületek és szögek
Ez a gyakorlat a tárgyak helyzetének meghallására és értelmezésére összpontosít. Ez az echolokáció alapja és az itt tanultak minden későbbi készségnél szerepet fognak játszani.
A gyakorlathoz szükséged lesz egy könyvre, vagy más, sima és lapos felületre. A könyvet állítsd az asztalra magad elé, csukd be a szemed és kezdetnek próbálkozz "sss" vagy "aaa" hang kiadásával (választhatsz mást is, a lényeg, hogy egyenletes legyen). Ezután közelíts a könyv felé, nagyjából 12 ujjnyira (30 cm) és figyeld, hogyan verődik vissza a hangod.
Ezt követőan lassan fordítsd el a fejed az egyik oldalra és hallgasd, hogyan változik a hang - ennek oka a visszaverődés szögének változása, az, hogy eleve más irányba szól a hangod. Amikor teljesen elfordítod a fejed, a hang más nem a könyvről, hanem a legközelebbi, adott irányba eső tárgyról fog visszaverődni.

3. gyakorlat: tudatosítás
Ehhez a gyakorlathoz szükségetek lesz a klikkre - ez egy egyeneletes, általában szájjal kiadott hang, amit a legtöbb vak használ. Két fajtáját mutatom meg, de nyugodtan kísérletezzetek.
"Klakk" - A hang a nyelv csattanása a szájpadlón, mintha azt mondanád, hogy a "klopp". Amennyire én tudom ez az, amit a legtöbben használnak. Meglehetősen magas, tiszta, állandó hang.
"Klikk" - Ez leginkább olyan, mint amikor a lovat nógatják. A nyelvet a szájpadláshoz kell nyomni, amitől negatív nyomás alakul ki, így amikor elválasztod a nyelved a szájpadlástól, kattan. Ez magasabb, mint a klakk, talán valamivel hangosabb is.
A továbbiakban egy kisebb, csendes szobára és egy nagyobb tárgyra lesz még szükségetek.
Első lépésben álljatok meg a szoba közepén, csukjátok be a szemetek és klikkeljetek- ez lesz a kontroll hang. Ismételjétek meg és próbáljátok megjegyezni, lehetőleg minél több részletét, jellegzetességét. Amikor úgy érzitek, most már biztosak vagytok benne, gyorsan menjetek ki a helyiségből és álljatok szembe a nagy tárggyal (épület, szekrény a folyosón). Adjátok ki újra a klikk hangot - ugyanúgy szólt? Amennyiben nem, kezditek kapisgálni az echolokációt.

A kattintás másnak tűnik, mert halljátok, ahogy a hang visszaverődik a környező tárgyakról. A fürdőszobában sokkal több tárgyról és sokkal közelebbről pattan vissza a hang, ezzel többszörös visszaverődést hozva létre. Amikor nem vesz körül annyi tárgy, a hang elhagyja a száját és nem feltétlenül tér vissza hozzád, ezért másak az echo tulajdonságai.
Próbálkozzatok különféle helyiségekkel, esetleg az épület belsejében, majd az előtte állva kiadott hangok összehasonlításával!

4. gyakorlat: állás és mozgás
Általában zavaró lehet, ha az ember séta, vagy mozgás közben próbál echot használni, mintha ülve vagy állva teszi ugyanezt. Ennek oka, hogy mozgás többen sokkal több zavaró inger és változó körülmény nehezíti a dolgunk.
Épp ezért, a kezdetekben érdemesebb egy helyben ülve kísérletezni, mindig csak egy-egy dolgot változtatva- például az érzékelni kívánt könyv helyzetét, távolságát, és megtanulni felismerni ezeket. Ennek azonban nem kell gátolnia a kísérletezésben- ha séta közben hallgatózol, sok érdekes dologra jöhetsz rá, például azokat a tárgyakat figyelve, amik mellett elhaladsz. Teljesen máshogy hangzik például egy fal, egy postaláda és egy villanyoszlop. Emlékezz rá, hogy minden gyakorlat, még ha csak pár percet is szánsz rá, segíteni fog fejlődni és érzékeidnek hangolódni, így a bonyolultabb feladatok is egyre könnyebbé válnak majd.

5. gyakorlat: tárgyak érzékelése I.- van-nincs
Ez a gyakorlat segíteni fog megtanulni, hogyan állapítsd meg egy tárgy méreteit. Szükséged lesz hozzá valakire, aki hajlandó veled gyakorolni.
Elsőként válassz egy lapos tárgyat, lehetőleg valamilyen masszív anyagból- fából, kartonból pl. Az alakja nem számít, amíg legalább 30 centi széles megvan. A papírlap nem épp ideális választás, mivel nem elég merev, kiadhat saját hangokat és zavarhat minket. Miután megvan a tárgy, add oda a partnerednek.
Ezután odakint, vagy egy nagy, nem túl zsúfolt szobában telepedjetek le. Amennyiben bent vagytok, ne a fal, hanem egy sarok felé nézve ülj le- így könnyebb lesz megkülönböztetni a tárgyról és a falról visszaverődő hangokat. Ezután csukd be a szemed és ak&a


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 4
Heti: 56
Havi: 299
Össz.: 87 279

Látogatottság növelés
Oldal: Melodimágia - 3. évfolyam 2/1
Bagolykő Mágustanodához tananyagok - © 2008 - 2024 - bktananyag.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat